Koreai háború a középdöntőért

Korea népszerűsége, ahogy csak nőtt és nőtt a játékereje, úgy esett vissza a magyarok körében, a következő magyarországi vb döntőjében, amelyet Bécsújhelyen tartottak, már 25-20-ra ők nyertek a mieink ellen 1995 decemberében. Aztán kétszer is megalázó vereséget mértek csapatunkra olimpiai meccsen. Az 1996-os elődöntőben 39-25-tel ejtették ki a feltartott kezekkel pályára lépő Laurencz csapatot, a 2000-es csoportmeccsen pedig – jelentős hátrányból fordítva 41-33-ra a Mocsai-féle együttest.

Utóbbi két világbajnoki meccsünkön viszont magyar győzelem született. 1999-ben 33-29-re győztek a mieink az utolsó csoportmeccsen, kivívva ezzel a magyar szakemberek egy részének bírálatát, hiszen így nehezebb ágra kerültek, s a negyeddöntőben kiestek a rendező Norvégiával szemben. (Mely aztán meg sem állt az aranyig). Jó jel viszont, hogy a koreaiak elleni derbi legjobbja, Balogh Bea ma is ott van a magyar csapatban, nem is akármilyen formában.

A 2003-as elődöntő talán a leggyönyörűbb emlékünk, a Mocsai tanítványok, szinte hazai környezetben, 40-38-es sikert értek el Zágrábban. Mielőtt ennek ismét nagyon örülnénk, hangsúlyozni kell, hogy az akkori öt legeredményesebb magyar játékos, Farkas Ági, Radulovics, Lovász, Kirsner és Kulcsár közül ma senki nem lehet ott a pályán, s a legjobb válogatottbeli meccsét produkáló Sirina sem.

Korea ettől még verhető, a szlovénok meg is mutatták, hogyan. Hogy még nagyobb bajba nem került Korea azt a norvégok 30-25-ös legyőzésének köszönheti, amelyet főként a beálló Kim és az irányító-átlövő Munnak köszönhet. No meg a hatékony védekezésének, amelyhez ugyan szerény, mindössze 26 százalékos kapusteljesítmény társult, mégis - mai viszonylatban – kevés gólt kapott Korea. A keleti hálóőrök amúgy sem tűnnek félelmetesnek, mindketten 174 centisek, s egyikük sincs eddigi teljesítménye alapján a vb húsz legjobb kapusa között (A náluk három centivel kisebb Sugár a harmadik.) Vagyis a mai jelszó: lőni kell – legalábbis lövőhelyzetből.