Kézilabda, női BL: nem villogott, de továbbment a Dunaferr

2005.10.09. 19:39
Címkék
A női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájára jutott a Dunaferr gárdája, miután a mai, hazai pályán megvívott visszavágón csak egy góllal kapott ki a német Nürnberg gárdájától.

Az újvárosiak 25-20-ra nyertek idegenben az első mérkőzésen, de a visszavágó így sem volt minden izgalom nélkül való, hiszen a 18. percben már 10-6-ra vezetett a vendégcsapat. Ekkor azonban egy 7-0-ás rohamot produkált a Dunaferr, és ezzel előnybe került.

A hazaiak tartották is a párgólos fórt, de tíz perccel a mérkőzés vége előtt kiegyenlítettek a németek. Ezután már felváltva estek a találatok, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktől, a kialakult 29-30-as végeredménnyel pedig az újvárosiak megnyerték a párharcot.

Ezzel a Dunaferr az alanyi jogon főtáblás, bajnok Győr mellett második magyar csapatként jutott a BL tizenhatos csoportkörébe. A csoportok beosztásáról a keddi sorsolás dönt.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, a főtáblára jutásért, visszavágó
Dunaferr-Nürnberg 29-30 (15-14)
Legjobb dobók:
Ferling 7, Kindl 7 ill. Simaková 11, Ofenböck 6
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
4 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
4 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
4 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
4 órája