Nőtt a ciprusiak önbizalma

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2005.01.11. 21:16
Címkék
"Az a tervünk és a vágyunk, hogy folytassuk az előselejtezőben az eddigi eredményes szereplésünket, és tovább csiszoljuk a csapatjátékunkat, gyakoroljuk a taktikai variációinkat" - vélekedett Nicosiában a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Skaliczki László. A mester és 15 tagú kerete (Császár Gábor betegsége miatt nem tarthatott társaival sem a hét végén Minszkbe, sem hétfőn Ciprusra) remek körülmények közé csöppent a hét elején, főleg ha a szigetország kellemes időjárását hasonlítjuk a zord minszkihez vagy a jelenlegi hazaihoz. Farkas József másodedző és Mezei Csaba technikai igazgató azt is hangsúlyozta, hogy a játékosok elégedettek a szállással, valamint a nyolcezer szurkolót befogadó, parkettás, ruganyos talajú csarnokkal is.

Kedden a mieinknek a gyakorlás előtt meg kellett várniuk, amíg az egyik helybéli kosárlabdacsapat befejezte kissé elhúzódó edzését, majd Nagy Lászlóék léphettek pályára. Skaliczki László gárdája - amelyben valamennyi játékos egészséges, és már szinte teljesen kiheverte a Minszk, Frankfurt, Nicosia egész napos utazás fáradalmait - az átmozgató és taktikai edzés előtt meghallgatta a mester értékelését a fehéroroszok elleni vasárnapi, biztosan megnyert csatáról. Skaliczki szerint ennek a találkozónak a tanulságaiból okulniuk kell a fiúknak már Ciprus ellen is, de főleg a szintén négypontos Olaszországgal szemben vívandó párhacban. ---- & ---- &
Legfrissebb hírek

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
8 perce

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
24 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
39 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
41 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
1 órája

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik