Németh András képviseli az állandóságot

BERECZKY ATTILA, DONÁT TAMÁSBERECZKY ATTILA, DONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.07.30. 21:25
Címkék
Bár a tizenhármas szám a babonások számára általában nem sok jót jelent, Németh András, az FTC női csapatának vezetőedzője cseppet sem aggódik amiatt, hogy tizenharmadik idényét kezdi meg a zöld-fehér csapat kispadján.
Míg a honi labdarúgásban az jelenti a szenzációt, ha egy szakember kitölti a szerződését, a szakállas szakember 1992 óta munkálkodik a Fradinál, s bár a játékoskeret azóta többször is átalakult, Németh András mindig vállalta az építkezés nem könnyű munkáját, s tanítványai folyamatosan ott vannak a hazai és európai elitben. "Július hetedikén kezdtük el a felkészülést egy alig huszonkét év átlagéletkorú kerettel, s a fiatalok remek munkát végeznek - kezdte Németh András. - A legutóbbi bajnokság előtt sokan távoztak az együttesből, ám akik itt maradtak, láthatták, hogy a befektetett munkának volt eredménye. A bajnokságban harmadikok lettünk, s bár idény közben felcsillant a jobb helyezés megszerzésének lehetősége, összességében elértük a célunkat. A Bajnokok Ligájában pedig újra túljutottunk a csoportkörön, s a negyeddöntőben is tisztességgel helytálltunk a későbbi győztes dán Slagelse ellen. Összesítésben ugyanannyival maradtunk alul Anja Andersen csapatával szemben, mint később a Dunaferr vagy a döntőben a Ljubljana, így elmondhatom, hogy számunkra megtisztelő, elittársaságba kerültünk." A nyáron távozott a csapattól a klasszis kapus, Sugár Tímea, ám a vezetőedző nem a veszteségen rágódik. Érkezett ugyanis a Kőbánya-Spartacus fiatal tehetsége, Laluska Eszter (az olimpiára készülő Laluska Balázs húga), valamint a szerb Dragica Kresoja (Radnicski Beograd), aki ugyancsak a jövő reménysége lehet. A zöld-fehérek szeretnék igazolni a Cornexiből Csenki Juditot, s az ügyben már csak néhány adminisztrációs nehézséget kell leküzdeniük. A ferencvárosi lányokhoz ezen a héten csatlakozott a két olimpiai kerettag, Kirsner Erika és Tóth Tímea is, a csapat velük együtt lép pályára szombaton, a Budapesti Kézilabdanap keretében rendezendő edzőmeccsen a szlovák Banská Bystrica ellen. "Nagyon fontos ez az esemény, hiszen a fővárosban egyre nehezebb helyzetbe kerül a sportág - fogalmazott Németh András. - Sorra szűnnek meg a csapatok, éppen ezért fontos, hogy itt pályára lép az összes budapesti első osztályú női, illetve férfiegyüttes." Mielőtt a tizenharmadik idényére készülő szakember elindult edzést tartani, még megjegyezte, hogy a Fradinál hagyomány az állandóság, a legutóbbi 50 évben mindössze hat edző irányította a csapatot. "Messze vagyok még Elek Gyula csúcsától, hiszen ő több mint húsz évet töltött a Fradi kispadján" - jegyezte meg Németh András. "Azért én remélem, hogy András megdönti a rekordomat" - tette hozzá a végszóra betoppanó Elek Gyula. A Budapesti Kézilabdanap programja
10.00: FTC-Spartacus (serdülő). 11.15: FTC-Spartacus (ifjúsági). 12.45: FTC- Győr szurkolói mérkőzés. 14.00: FTC-Elektromos (öregfiúk). 15.15: Bp. Kőbánya-Spartacus-Vasas (női felnőtt). 17.00: PLER-Airport-Honvéd-Hargita (férfi felnőtt). 18.45: FTC-Banská Bystrica (női felnőtt)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik