Magabiztos volt a Fradi

I. I.I. I.
2004.01.24. 22:20
Címkék
A Fradi-Hypo meccseknek mindig van varázsuk, függtelenül attól, hogy a csapatok a Bajnokok Ligájában, egy felkészülési tornán vagy éppen a magyar NB I-ben találkoznak.
Az osztrák sztárcsapat minden szituációban nagyon felkészül a zöld-fehérek elleni csatára, hiszen a 2002-es BL-döntős skalpja roppant értékes trófeának számít. A két együttes legutóbb szeptemberben, Südstadtban találkozott, s akkor nagy csatában végül az "örökös osztrák bajnok" nyert 28–25-re. A Fradi nagyon készült a visszavágásra, s nem pusztán presztízsből, hiszen az első osztályban harmadik helyen álló zöld-fehéreknek nagy szükségük van a bajnoki pontokra. Nos, mint az várható volt, az osztrákok ezúttal is nagyon komolyan vették a Fradi elleni meccset (nem úgy, mint néhány magyar bajnokijukat, amikor sérülésekre hivatkozva erősen tartalékosan álltak fel, sokszor befolyásolva ezzel az alapszakasz végeredményét) nem akartak vesztesen távozni a Kismartoni útról.
Mozgalmas második percet produkáltak a csapatok. Lucia Uhraková értékesített, míg Lőwy Dóra elhibázott egy büntetőt, majd Katerina Mraviková lőtt szép gólt.

A szlovák beállós, Lucia Uhraková (labdával) hat gólt szerzett a Hypo elleni meccsen
A szlovák beállós, Lucia Uhraková (labdával) hat gólt szerzett a Hypo elleni meccsen
A szlovák beállós, Lucia Uhraková (labdával) hat gólt szerzett a Hypo elleni meccsen
Akadozott az osztrákok játéka, ráadásul Sugár Tímea szenzációsan védett, nem csoda, hogy a játékrész felénél mindössze három találat állt a vendégek neve mellett az eredményjelzőn. Volt, hogy keményen, de zömmel durván védekezett a Hypo, becsületükre váljon a játékvezetőknek, hogy a 11. percben kiosztották az osztrákok harmadik sárga lapját is, miközben ketten már kétperces büntetésüket is letöltötték. A Fradi magabiztosan tartotta előnyét, főleg Pádár Margit és Tóth Tímea szép találataival, míg az osztrákoktól jószerével csak a román Gabriella Rotis volt veszélyes Sugár kapujára. A hazaiak három elhibázott büntetőjét Tóth egy szép ejtéssel feledtette.
Érdekesen alakult a második félidő, hiszen ekkor már a Fradi sem forszírozta annyira a védekezést, Németh András pedig valamennyi kapusának bizalmat szavazott, a Hypóban pedig gólveszélyessé vált Marina Budecsevics és Nascimento is. A zöld-fehéreknél szép megoldásokat láthatott a közönség a bátran játszó fiatal Kamper Oliviától. Noha a végére alaposan megfogyatkozott a hazai előny, feltétlenül magabiztosnak nevezhető a Fradi sikere, a magyar együttes visszavágott az őszi vereségért.

– Az első féildei biztos vezetés után a folytatásban ki akarta próbálni éles helyzetben is a Bajnokok Ligájában kevesebb szerephez jutó játékosait – tettük fel a kérdést Németh Andrásnak, a ferencvárosiak vezetőedzőjének.
– Számunkra a győzelem volt a fő cél, és ezt elértük. Persze, hogy szerettük volna tíz góllal megverni a Hypót, de bennünket komolyan vett az osztrák együttes és ez megtisztelő számunkra. Az viszont elgondolkodtató, miért nem az összes magyar bajnoki mérkőzésén játszik ilyen mentalitással.
Legfrissebb hírek

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2 perce

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
44 perce

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
49 perce

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
52 perce

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
1 órája

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
2 órája

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2 órája

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik