Rá akár csapat építhető

2004.01.16. 20:37
Címkék
Hat év kihagyás (1998, Olaszország) után szerepelhet újra Európa-bajnokságon az athéni olimpiára is készülő magyar férfiválogatott. Skaliczki László szövetségi kapitány együttese tavaly Portugáliában a vb-n hatodik lett, s most az a célja, hogy megőrizze helyét a világelitben. Sorozatunkban bemutatjuk a szlovéniai Eb (január 22-től február 1-jéig) magyar résztvevőit, akik elé a Nemzeti Sport kérésére Hajdu János, a szövetség szakmai igazgatója tartott szakmai tükröt.
Öreg róka a keretben, hiszen már a szöuli olimpia előtt magára ölthette a címeres mezt, de "csak" tíz éve mondhatja el magáról, hogy a magyar válogatott nehezen képzelhető el nélküle, vagyis kulcsjátékos legjobbjaink között. Világszerte ismert és közkedvelt, remek sportember, akire társai és edzői mind a klubjában, mind a keretben százszázalékosan számíthatnak. Már spanyol klubjában, a Valladolidban is tudták edzői, hogy a játékára felépíthető az együttes taktikájának jó része, sőt akár maga a csapat is. Ezt aztán tapasztalták a hazatérése után hazai mesterei is. Híres elődök (Hoffmann László, Bíró Imre) nyomdokain jár, és minden tekintetben méltó a legendás, külhonban is elismert magyar kapusiskolához.

Névjegy

SZATHMÁRI JÁNOS

Született: 1969. március 25., Nádudvar
Magassága/testsúlya: 185 cm/94 kg
Posztja: kapus
Klubjai: Nádudvar SE, Debreceni Dózsa, Valladolid (spanyol), Fotex KCV, Dunaferr SE, Tatabánya-Carbonex KC
Nevelôedzôje: Hodosi Albert
Edzôi: Ökrös István, Váczi Sándor, Árva Csaba, Kaló Sándor, Kiss Szilárd, Kovács László, Zdravko Zovko, Imre Vilmos, Ökrös Csaba, Buday Ferenc, Kanyó Antal
Elsô válogatottsága: 1988. május 6., Gyôr (Egyesült Államok 27–18)
Válogatottsága/góljai: 276/2
Legjobb eredményei: olimpiai 7. (1992), vb-4. (1997), vb-6. (1990), vb-6. (2003), vb-11. (1999), Eb-6. (1998), Eb-7. (1994), Eb-10. (1996), 4x magyar bajnok, 4x MK-gyôztes, az Év játékosa (1998)
Kivételes a mentalitása: a győzelemért, a társaiért mindent megtesz, a forró hangulatú, nagy tétre menő küzdelmeket különösen kedveli, s ezeken szinte eksztázisban véd. A csaták után viszont szerényen viseli, pontosabban! profihoz méltóan dolgozza fel a legnagyobb sikereket is. Ezért aztán mindenütt kedvelik, és jelenleg éppen a tatabányai szurkolók körében a legnépszerűbb. Rajong a családjáért és kedvenc lovaiért, a magánéletében is a teljességre törekszik. Fazekassal, egykori klubtársával együtt biztosan kulcsjátékos lesz a jövő csütörtökön kezdődő Eb-n is.

Szakmai tükör

"Az ország három legjobban képzett, legtehetségesebb és legtöbbre hivatott kapusának egyike. Erőssége a ziccerek hárítása és a védekezés hatékony szervezése, de a közeli vagy távoli átlövésektől sem retten meg. Szlovéniában meg kell ismételnie a tavalyi világbajnokságon látott bravúros játékát, mert azzal nagyon sokat segíthet a válogatottnak nemzetközi tekintélye megőrzésében."

A többiek:
Fazekas Nándor
Buday Dániel
Ilyés Ferenc
Mezei Richárd
Mocsai Tamás
Gál Gyula
Iváncsik Gergő
Rosta Miklós
Kertész Balázs
Császár Gábor
Díaz Ivo
Pásztor István
Laluska Balázs
Mohácsi Árpád
Nagy László
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
3 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
5 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik