Ez a név bizony kötelez

2004.01.15. 21:03
Címkék
Hat év kihagyás (1998, Olaszország) után szerepelhet újra Európa-bajnokságon az athéni olimpiára is készülő magyar férfiválogatott. Skaliczki László szövetségi kapitány együttese tavaly Portugáliában a vb-n hatodik lett, s most az a célja, hogy megőrizze helyét a világelitben. Sorozatunkban bemutatjuk a szlovéniai Eb (január 22-től február 1-jéig) magyar résztvevőit, akik elé a Nemzeti Sport kérésére Hajdu János, a szövetség szakmai igazgatója tartott szakmai tükröt.
A tavalyi világbajnokság előtt még csak a Skaliczki-csapat egyik kiugróan tehetséges tagjaként emlegették Budayt, akiben sokan a volt világválogatott Éles József utódját vélték felfedezni az irányítóposzton. A sorozatos sérüléseiből immár felépült, szegedi nevelésű sztár pedig sokat tett azért, hogy mind a válogatottban, mind a Fotex KCV-ben megállja a helyét, s főszerepet játszhasson. A pályafutását egyengető mesterek közül ki kell emelnünk édesapját, Buday Ferencet, a hajdani kitűnő játékost, aki Szegeden foglalkozott vele, s jelenleg a svájci Pfadi Winterthur edzője. Buday a tavalyi világbajnokságon, majd az őszi BL-találkozókon és bajnoki rangadókon nyújtott remek teljesítményével megerősítette helyét a keretben az irányítóposzton, amelyen a vigói Lendvay Péterrel együtt jól összefogja társait.

Szakmai tükör
Kitűnően beilleszkedett új kubjába, a Veszprémbe, amelyben olykor a balátlövőposzton is megállta a helyét. Kézilabdás mentalitása előnyére változott, alkalmazkodott bajnok társaiéhoz.

Névjegy

BUDAY DÁNIEL

Született: 1981. január 5., Hódmezővásárhely
Magassága/testsúlya: 195 cm/100 kg
Posztja: irányító
Klubjai: Pick-Szeged, Fotex KCV
Nevelőedzője: Mandl Gábor
Edzői: Buday Ferenc, Gera Norbert, Koleszár György, Dragan Djukics, Zdravko Zovko
Első válogatottsága: 2000. május 22., Kecskemét (Ukrajna 28–22)
Válogatottsága/góljai: 52/200
Legjobb eredményei: vb-6. (2003), junior vb-4. (2001), junior Eb-3. (1998), ifjúsági Eb-1. (1999), ifjúsági Eb-3. (1997)

A többiek:
Szathmári János
Fazekas Nándor
Ilyés Ferenc
Mezei Richárd
Mocsai Tamás
Gál Gyula
Iváncsik Gergő
Rosta Miklós
Kertész Balázs
Császár Gábor
Díaz Ivo
Pásztor István
Laluska Balázs
Mohácsi Árpád
Nagy László
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
3 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik