Ezüstcsapattal Athénba

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.14. 20:52
Címkék
A vb tapasztalatai  úton Athén felé címmel Mocsai Lajos, a női válogatott szövetségi kapitánya tartotta a MOB szakmai beszélgetéssorozatának negyedik előadását.
A kapitány a csapat Sydney óta megtett útjának állomásait elevenítette fel, s ismét bebizonyosodott, hogy egy-egy válogatott irányítása tökéletes szakértelmet, pedagógiai érzéket és lélektani felkészültséget igényel. Olykor a körülmények is közbeszólhatnak, hiszen még a különben profin vezetett kézilabda-szövetség életében is előfordult, hogy fűtetlen, kézilabdára szinte alkalmatlan jégcsarnokban rendezte meg Káposztásmegyeren a vb előtti AstraZeneca-kupa felkészülési tornát. Az úgynevezett végjátékban való helytállásról Mocsai elmondta, ez már csak azért sem egyszerű, hiszen a hazai bajnokság mérkőzésein a válogatott játékosai évente legfeljebb három-négy alkalommal kerülnek ilyen feszített idegállapotú helyzetbe, s erre az edzéseken nehezen lehet felkészülni. Ahogyan dr. Budavári Ágota, az OSEI pszichológusa fogalmazott, a kapitánynak legnehezebb helyzetekben is higgadtnak kell maradnia a végjáték sikeres levezénylése érdekében. Dr. Berkes István, az OSEI főigazgató főorvosa a franciákkal szemben elvesztett döntő tanulságairól kérdezte Mocsai Lajost. "A labda az utolsó másodpercekben is a játékosok kezében van – mondta a kapitány. – Éppen ezért a legfontosabb tapasztalat, hogy az eddigieknél is keményebben, céltudatosabban kell edzeni, készülni, mindent megtenni az egyéni képességek fejlesztésére, hogy az utolsó másodpercekre is maradjon erő, akarat a szándék megvalósítására." (vad)
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
5 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
5 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
6 órája
Ezek is érdekelhetik