Az évad végén lemond a Barcelona edzője

2003.12.30. 21:42
Címkék
Hazatért Barcelonából Nagy László, a válogatott jobbátlövője, aki néhány nap pihenő után, január másodikán Tatán csatlakozik az Eb-re készülő magyar kerethez.
"Egészségesen érkeztem haza – mondta a Nemzeti Sportnak –, de a sportformámmal az utóbbi néhány hétben akadt némi gond. Klubcsapatomban óriási terhelést kaptam, ráadásul mindkét vállam megsérült, és emiatt az erőnléti gyakorlásban nem vehettem részt százszázalékos intenzitással. Remélem, a rövid pihenő, valamint a környezetváltozás jó hatással lesz rám, és a keretben az edzéseken, majd az Európa-bajnokságon meg tudok felelni a várakozásoknak."Az átlövőhöz és a Barcához kapcsolódó hír, amit a Marca című szaklap is megerősített, hogy Valero Rivera kedden a katalán fővárosban sajtótájékoztató keretében bejelentette: az idény végén lemond a legendás sikercsapat edzői tisztéről. A világhírű mester 11 évig játszott a csapatban, majd 20 éven át ült a kispadon és 69 trófeával (köztük európai kupagyőzelmekkel) gazdagította a klubot, ám az utóbbi hetek sikertelensége (a Barcelona Veszprémben kiesett a BL-ből, majd csúfos vereséget szenvedett a spanyol ligakupa döntőjében a Ciudad Realtól), valamint a körülötte kialakult kedvezőtlen légkör miatt úgy döntött, a 2004–2005-ös évadban már nem vállalja a sztárgárda felkészítését. Az utódjáról egyelőre nem beszélnek Barcelonában, de állítólag már megvan a kiszemelt.
Legfrissebb hírek

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
9 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
1 órája

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
3 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
4 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik