Máris páholyban a Vác

2003.10.12. 22:16
Címkék
Mivel a görög csapat nem tudta teljesíteni az európai szövetség által előírt követelményeket, teljesült a váciak eredeti óhaja, a párharc mindkét találkozóját a váci csarnokban rendezik. Álomrajtot vett a váci együttes a görög listavezető ellen. Már a párharc első találkozójának harmadánál látszott, hogy a váciak erősebbek, képzettebbek.
A 25. perctől külön őrzőt kapó Mátyás helyett a második játékrészben Mitrovics rongálta leginkább a vendégek hálóját. Tízgólos hazai előnynél néhány technikai hiba miatt a görögök lerohanásai sikerültek, s csökkent a sérült Ôrit és Szjukalót nélkülöző hazaiak fölénye. Vura József mester azonban egy perc alatt rendet tett a lányok között. Végeredményben már a közönségszórakoztató 60 perc eldöntötte a továbbjutás kérdését. A visszavágóra Vácott kerül sor október 14-én, kedden 18 órakor.

Mestermérleg
Vura József:
– Nagyon jó teljesítményt nyújtottak játékosaim, és a közönségünk lelkes támogatása is sokat számított.
Kiriakosz Szkiathasz: – Néhány játékosom gyenge formában játszott. Csapatom ennél többet tud, de a váciak kétségtelenül erősebbek.
Legfrissebb hírek

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
39 perce

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
56 perce

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
1 órája

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
1 órája

Szálló a kaszinóban – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Mexikóváros utcáin már elkezdődött a futball ünnepe

Foci vb 2026
2 órája

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik