NB I: Osztrák bírógondok

2003.09.27. 21:39
Címkék
A két szövetség megállapodása alapján az NB I-ben immár hagyományosan bíráskodó osztrák játékvezetőkkel, illetve a jelölésükkel pénteken és szombaton akadt némi gond.
A férfiak küzdelemsorozatában csaknem botrányba fulladt a Százhalombatta dunaújvárosi vendégszereplése, mert a találkozóra késve érkező sípmesterek (Stefan Stangl, Herwig Kovacic) fura ítéletei (előnyszabály, passzív játék megítélése) mindkét oldalon hatalmas indulatokat váltottak ki. "Elképesztő, döbbenetes és felháborító, hogy ezért a játékvezetői teljesítményért fizetnünk kell – mondta Bene Gyula, a Dunaferr szakosztályelnöke. – Ráadásul háromszor-négyszer annyit, mint a magyar bíróknak. Ránk kényszerítenek olyan játékvezetőket, akik elrontják a két csapat munkáját, a nézők szórakozását. A sportvezetőknek pedig közben vért izzadva kell szponzort keresniük a klub működéséhez szükséges pénzt előteremtéséhez. Ezeknek a bíróknak a pénteki teljesítménye a gimnáziumi bajnokságban sem felelne meg. Dunaújvárosban már többször vendégeskedtek osztrák játékvezetők, de ekkora vihart még sosem kavart a működésük.”Szombaton a Váci NK–DVSC-Valdor női csapata elmaradt, mert az osztrák Radojko Brkic, Andrej Jusufhadzic páros vélhetően önhibáján kívül nem érkezett meg, és – nem hivatalos értesülésünk szerint – a magyar bajnoki mérkőzés időpontjában éppen Kremsben bíráskodott. Megoldás lehetett volna, ha a két csapat vezetői megállapodnak a szükség-játékvezetők személyében, erre az ötletre azonban a vendégek határozott nemet mondtak. "Két hasonló tudású csapat várhatóan szoros küzdelmét nem lehet alkalmi bírópárosra bízni – indokolta a döntést Balogh Zoltán, a debreceniek edzője. – Nem mertük vállalni a kockázatot, hogy két ismeretlen bíróval esetleg botrányba fulladjon a presztízscsata. Sajnálom, hiszen tudom, hogy a KEK-szereplő váciaknak nagyon szoros a programjuk.” "Nagyon sajnálom a közönségünket – fogalmazott Vura József, a váciak mestere. – Jó passzban vagyunk, eséllyel vehettük volna fel a küzdelmet a megerősödött Lokival. Nagyon nehéz lesz új időpontot találni.” Ugyanis a KEK-nyolcaddöntőbe jutásért vívandó Váci NK– Patrasz (görög) párharc mindkét találkozóját a váci sportcsarnokban rendezik meg: október 12-én 15 órakor és 14-én 18 órakor (mielőtt bárki elkönyvelné a biztos váci továbbjutást, egy eredmény a görög bajnokságból: a Patrasz az A. Artaszt, az FTC BL-csoportellenfelét 21–20-ra legyőzte).Török Péter, a szövetség bíróbizottságának elnöke: "Nem tudom az okát, miért nem érkezett meg a két játékvezető Vácra. Az esetet azonnal kivizsgáltatom. Az új mérkőzés időpontját a versenybizottság írja ki.”
Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
12 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
24 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
51 perce

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik