Tóth Tímea és Lőwy Dóra a csata áldozata

2003.09.21. 21:03
Címkék
A südstadti oroszlánbarlangban, női NB I-es mérkőzésen 2825-re győzött az osztrák bajnok Hypo a magyar ezüstérmes FTC ellen, amely pedig az előző három fordulóban hat pontot gyűjtött. A rangadót magas színvonalúnak és együttese építése szempontjából kifejezetten hasznosnak ítélte Gunnar Prokop, a Hypo menedzser-igazgatója.
"Ebben az évadban, a felkészülési mérkőzéseket is beleszámítva, mintegy húsz találkozót játszottunk, és már most biztos vagyok benne, hogy Rotis mellé még egy átlövőt kell igazolnunk – vélekedett a világhírű klub első embere. – Ô ugyanis még fiatal, nem tud hatvan percig azonos lendülettel és színvonalon kézilabdázni. Már keresem a társát erre a posztra. Kapusaink közül a Dunaújvárosból igazolt Hamerliková-Gubová jól védett az első félidőben, a védőfalunk hibái miatt mégis sok gólt kapott. Új kapusunk, a lábműtét után visszatérő Krivorucsko tehetséges, de még rutintalan. Lőwy sajnos térdsérülést szenvedett pénteken. Még sokat kell gyakorolnunk és fejlődnünk, hogy a Bajnokok Ligájában újra a hírnevünknek megfelelően szerepelhessünk. A magyar bajnoki mérkőzések remekül szolgálják ezen célunk elérését.”Lőwy Dóra szomorúan tájékoztatta a Nemzeti Sportot. "A kórházban megállapították, hogy beszakadt a térdemben a porc, és hétfőn meg kell műteni – mondta. – Artroszkóppal végzik az operációt, és néhány nap múlva már mozoghatok, az edzéseket pedig tíz-tizennégy nap múlva kezdhetem, vagyis a norvég Nordstrand Oslo elleni, október tizedikei hazai BL-mérkőzésünkre remélhetőleg felépülök.”Az FTC edzője, Németh András szintén több tanulságot vont le a jó iramú, de hullámzó színvonalú rangadóból: "Hátráltatott bennünket, hogy rutinos szélsőink teljesítménye elmaradt a várttól, és kapust is kellett cserélnünk, ráadásul Tóth Tímea combizomhúzódást szenvedett. Kocsiknak is akadt gondja a bajnoki felkészülés során, hiszen gerincsérüléssel bajlódott. Ugyanakkor a cseresorunk elfogadhatóan szerepelt, nem lehetett panaszom Pastrovics, Pádár Margit és Kamper játékára sem. Kirsner, Mraviková, Sugár és Tóth nélkül küzdve is csupán három góllal kaptunk ki, ami nem tragédia, és egyrészt bizonyítja, hogy kulcsjátékosaink mögött tehetséges kézilabdázók állnak, másrészt viszont világossá teszi, hogy legjobbjaink kiemelkedő teljesítménye nélkül nehezebben tudunk boldogulni.”
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk - sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
22 perce

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
1 órája

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
1 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
1 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik