Vlado Sola nem játszhat

2003.08.03. 22:47
Címkék
Vlado Sola, a világbajnok horvát válogatott kapusa súlyos térdsérülést szenvedett a fehéroroszok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
A hazájában elképesztően népszerű sztár térdszalagszakadását meg kellett műteni, és az orvosok szerint Sola legalább hat hónapig biztosan nem edzhet. Ô viszont – mint mindig – most is optimista. "Két évvel ezelőtt olyan súlyos sérülésem volt, amelyről az orvosok azt állították, jó, ha utána nem maradok rokkant, de legalább két évig nem játszhatom – mosolygott a kórházban a lábadozó, harminchárom éves kapus. – Én pedig fél év alatt fölépültem, aztán játszottam. Most azt mondom, októberben már szeretnék edzeni.” A horvát média hatalmas figyelemmel és aggódó szeretettel kíséri a népszerű kapus gyógyulását, akárcsak a világbajnok válogatott, amelynek több tagja – és ez jól példázza Lino Cervar mester gárdájának összetartását – a szabadsága kezdetét is elhalasztotta néhány nappal, hogy a mérkőzés másnapján ott lehessen a frissen műtött Sola betegágyánál – jelentette tudósítónk, Heka László.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
1 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
1 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
1 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
2 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
2 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
3 órája