A Slagelse aranyérmes

B. A.B. A.
2003.05.04. 21:17
Címkék
Két újdonsült bajnokot láthat szombaton a dunaújvárosi jégcsarnok közönsége a női EHF-kupa fináléjának első mérkőzésén. Az NB I-ben a Dunaferr hatalmas előnnyel nyert (már 11 pont a különbség az újvárosiak és a második helyen álló Fradi között), míg Dániában az alapszakasz megnyerése után a rájátszásban is ellenállhatatlan volt a bajnokság sztárcsapata, a Slagelse FH.
Anja Andersen, az egykori világklasszis tanítványai a négycsapatos, kieséses rendszerű playoffban előbb a Bajnokok Ligája-elődöntős, címvédő Viborgot búcsúztatták kettős győzelemmel (26–25 és 31–29), majd a döntőben az EHF-kupa tavalyi győztese, az Ikast Bording következett.Az első mérkőzésen, hazai pályán elképesztő csatában nyert a Slagelse 30–29-re. Végig szoros volt a mérkőzés, a vendéglátók Ausra Fridrikas és Camilla Andersen vezérletével próbáltak meglépni, az Ikast a bombaformában kézilabdázó Grit Juracknak köszönhetően tartotta a lépést. A végjátékban aztán a Slagelsének kedvezett a szerencse, s bár az utolsó másodperceket kettős emberelőnyben játszotta az Ikast, így sem tudott egyenlíteni.A döntő második meccsének a herningi kiállítási csarnok, a legendás Messecenter adott otthont, s a helyszínről kellemes emlékei lehettek a pályaválasztó Ikast játékosainak. Christian Dalmose tanítványai ugyanis itt nyerték meg 2002 pünkösdhétfőjén az EHF-kupa döntőjét a Győr ellen. Most azonban nem segített a "hely szelleme”, mert a 14 gólos Bojana Petroviccsal szemben nem volt ellenszer. A montenegrói Buducsnoszt Podgoricából érkezett átlövő mellett a dél-koreai Hong Ho és Fridrikas bizonyult nyerő embernek: 34–30-ra győzött a Slagelse, s ezzel 2–0-ra megnyerte a bajnoki döntőt.Az újdonsült aranyérmesek azonban már újabb címről álmodoznak: az EHF-kupa megnyerésével szeretnék még szebbé tenni az évüket. A dán bajnokság álomcsapatába két Slagelse-játékos is bekerült. Így fest a legjobb hetes: Mortensen (Ikast) – T. Jensen (Ikast), Petrovics (Slagelse), C. Andersen (Salgelse) Gyerjugina (Viborg), Mikkelsen (Ikast), Touray (Kolding).Dán női bajnokság, döntő

Első mérkőzés:

Első mérkőzés:
Slagelse FH–Ikast Bording 30–29 (14-13). Ld.: C. Andersen 7, Fridrikas 7, Madsen 4, Petrovics 4, ill. Jurack 10, K Andersen 6, Daugaard 6
Visszavágó: Ikast Bording–Slagelse FH 30–34 (14–15). Ld.: Jurack 8, Paunica 7, ill. Petrovics 14, Hong-Ho 6, Fridrikas 5
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája