NB I, férfiak - Újvárosi ezüstremények

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2003.04.10. 22:50
Címkék
A Pick-Szeged legyőzésével (3329) újra feléledtek a Dunaferr bajnoki ezüstálmai. Az újvárosi kispadra kétéves kihagyás után visszaülő Kolics János mester, és segítője, Imre Vilmos pillanatok  pontosabban két nap  alatt gatyába rázta a gárdát, amely az orosz Asztrahány elleni EHF-kupa-elődöntő kínos elbukásakor, valamint a fiaskót követő napokban mély hullámvölgybe került.
Az újvárosi szakvezetők elmondták, egyetértenek azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a Dunaferr újabb diadala a listavezető és bajnokesélyes Szeged ellen egyben a címvédő Fotex KCV malmára is hajtja a vizet, ám ők ezzel nem törődnek. Nekik az a fontos, hogy a csapat túltette magát a lelki válságon, és a szerdai sikerrel a saját céljai eléréséért tett nagy lépést. A Dunaferrnek a jövőben is a maga útját kell járnia, és erre a gondjai közepette is van lehetősége és esélye. A frissen kinevezett újvárosi mesternek – és ez az európai kupában történtek után nem is csoda – inkább pszichológusként, mint edzőként kellett dolgoznia hétfőn és kedden, hogy a sorsdöntő rangadóra lelket öntsön az egyébként minden tekintetben remekül felkészített, egységes, kitűnő mentalitású és a nemzetközi élmezőnybe tartozó gárdába. A sérült Dunaferr-sztárok közül csak Bene Tamás maradt ki a csapatból, mert az Asztrahány ellen összeszedett bordasérülése nem jött rendbe. A rangadó hőse a "ziccerkirály” Richard Stochl kapus volt, aki várhatóan a hamarosan kihirdetendő új szlovák keretben is meghatározó egyéniség lesz. A hazai mezőnyjátékosok közül a lábsérüléssel bajlódó Kertész Balázs, valamint a kirobbanó formában kézilabdázó Julius Marcinkevicius és a 18 éves Császár Gábor játszott kiemelkedően, de Milorad Krivokapicsnak és Németh Attilának is akadtak felvillanásai. Rosta Miklós és Kuzmicsov Szergej létfontosságú gólokat lőtt és szigorúan védekezett, Kemény József pedig a védekezés egyik oszlopa volt. A szegediek csütörtökön sok időt szenteltek a vereségük elemzésére, és a csapatértekezleten a vezetők részletesen megbeszélték a játékosokkal, hogy mi lehetett az újabb újvárosi kisiklás oka. Lele Ambrus sportigazgató és Kővári Árpád klubelnök szerint a kelleténél nagyobb önbizalommal lépett pályára a rangadón a Pick-Szeged, amely a sorozatban kihagyott helyzetek és hétméteresek után nem tudta felgyorsítani, hatékonyabbá tenni a játékát. "Kapusaink jól védtek, különösen Puljezsevics hárított sok ziccert, de Perger is remek formában játszott – mondta Dragan Djukics edző. – Nekik huszonhat hárított lövésük volt, míg az újvárosi kapusoknak huszonkettő. Ezzel a teljesítménnyel akár nyerhettünk volna, de nem csak ezen múlott. A második félidőben jobban küzdöttünk, ám ekkor már csak futottunk az eredmény után. Ugyanis az első játékrészben nehezen vettük fel a csata ritmusát, a védekezésünkbe és a támadásainkba sok egyéni hiba csúszott, és emiatt a csapatjátékunk az elvárhatónál gyengébb volt. A kellő és a túlzott önbizalom, magabiztosság határát nehéz pontosan megállapítani, ugyanakkor remélem, hogy a továbbiakban a Bajnokok Ligájába vágyó csapatot a hatalmas tét tovább motiválja.” A szegediek abban bíznak, hogy ha egyénileg kitűnően képzett játékosaik – miként eddig a bajnokságban – továbbra is kiemelkedő csapatmunkát végeznek, akkor kiheverik a szerdai pofont, és vasárnap otthon a Fotex KCV ellen javítanak.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája