Edzőváltás a Cornexinél

B. A.B. A.
2003.02.04. 21:44
Címkék
Egy héten belül a második női élcsapatnál is edzőváltás történt, méghozzá nagyon hasonló körülmények között. Az elmúlt héten vette át Győrött a korábban az utánpótlásban munkálkodó Róth Kálmán Vura József helyét, kedden pedig a Cornexi-Alcoa kispadjára nevezték ki Zsiga Gyula helyére a klub fiataljaitól érkező Pánczél Barabást. Meglehet, a győri csere sikerén felbuzdulva döntöttek a fehérvári vezetők, hiszen Róth Kálmán vezérletével az ETO szombaton a Fradi otthonában nyert rangadót. A Cornexi pedig vasárnap a győriek vendége lesz...
A Cornexi-Alcoa kommunikációs igazgatója, Mátay Balázs ismertette a klubvezetés döntését. "Kedden a Cornexi-Alcoa női csapatának vezetése felmentette posztjáról Zsiga Gyulát – kezdte Mátay Balázs. – Az új szakvezető személyéről nem született döntés, meghatározatlan ideig a klub utánpótlás-nevelő munkáját dirigáló szakember, Pánczél Barabás irányítja a felnőttcsapat edzéseit.”"Váratlanul ért a döntés – kezdte Zsiga Gyula –, bár úgy érzem, az idénynek ebben a részében volt velünk szemben egyfajta türelmetlenség, hiszen hetek óta sok a sérült, nem tudtunk teljes csapattal kiállni. Amikor másfél évvel ezelőtt Fehérvárra jöttem dolgozni, hároméves programot állítottunk össze, s abban szerepelt a felnőttcsapaton kívül az utánpótlás fejlesztése is. Magam tárgyaltam a játékosokkal, a fiatalokkal foglalkozó szakemberekkel – többek között az utódommal is –, nagyon sok energiát fektettem ebbe. Valami elkezdődött, s most úgy tűnik, félúton véget is ér. Persze ilyen esetben az edzőváltás a legkönnyebb megoldás. Nincs bennem harag, viszont több emberben is csalódtam.” A jövőt illető kérdésre így válaszolt a Fehérvártól búcsúzó edző. – "Nem foglalkozom a múlttal, mindig előrenézek. Ha majd végiggondolom az életemet, csupán porszem lesz a Cornexinél töltött másfél év. Most annak örülök, hogy két gyönyörű gyerekem és csodálatos feleségem van. A kézilabdát pedig lehet, hogy egy időre elfelejtem.”A felek bíznak a békés elválásban, szeretnék Zsiga Gyula 2004 nyaráig érvényes szerződését közös megegyezéssel felbontani, ám egyezség még nem született az ügyben.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája