Jeddi Mária hattyúdala

– Éppen másfél évtizeddel a búcsú előtt, 1988 elején került Debrecenbe, az akkor bajnokságot nyerő DVSC-be.
– Már korábban is csábítottak, de jól éreztem magam Miskolcon, nem mertem váltani. Meg aztán a Borsodi Bányász kiscsapat volt, s mivel én válogatott játékos voltam, öten dolgoztak azért, hogy gólt lőjjek. Persze nem bántam meg a váltást, sőt hamar eldöntöttem, hogy letelepszem Debrecenben, s most már teljesen idetartozom, Miskolcra csak látogatóba megyek a rokonokhoz.
– A sok nagy győzelem közül melyik a legszebb emlék?
– Az első EHF-kupa-siker, amikor a norvég Baekkelagets Oslót győztük le a fináléban. A debreceni repülőtéren több ezer szurkoló várt minket, napokig tartott az ünneplés. Bár az az igazság, hogy számomra minden hazai meccs ünnep volt, hiszen keveseknek adatik meg, hogy ilyen közönség előtt szerepeljenek.
– Időközben alaposan megismerkedett a debreceni kórház személyzetével is.
– Néhány nappal ezelőtt volt a tizenegyedik műtétem, úgyhogy kijutott a jóból. Ezek közül két keresztszalag-szakadás és egy bokatörés volt a legsúlyosabb. Ha porccal operáltak, már fel sem vettem, 1992-ban például nem egészen három héttel a műtét után már kupameccset játszottam Trondheimben.
– Egy évet légióskodott Dániában, a Virum együttesében.
– Korábban a Viborg kínált szerződést, jellemzően éppen a műtőben voltam, amikor telefonáltak. Így kerültem a koppenhágai kiscsapathoz, ahol remekül éreztem magam.

– Már három évvel ezelőtt be akarta fejezni a játékot, miért maradt?
– Abba is hagytam a kézilabdát 1999 nyarán, ám néhány hónap után hiányzott a mozgás, a társaság, így eljártam naponta egy edzésre. Aztán szólt Komáromi Ákos, a kft. ügyvezetője, hogy ha már úgyis ott vagyok, beszállhatnék, mert a fiatal, alakuló csapatnak szüksége van néhány rutinos harcosra. Örültem, hogy segíthetek. Persze már nem vállaltam annyit, mint néhány évvel korábban, de azt hiszem, amit tőlem elvártak, azt teljesítettem.
– Most nem fogja meggondolni magát?
– Kraszits István főorvos a legutolsó műtét után még a futástól is eltiltott, azt mondta, jó ha megúszom térdprotézis nélkül. Úgyhogy ezúttal tényleg vége.
– Az ön pályafutása összeköti a DVSC első aranycsapatát a jövővel, hiszen az utóbbi években olyan tehetséges lányokkal játszott együtt, akik talán még óvodába sem jártak, amikor ön a DVSC-be került.
– Számolgattam, hogy a fiatal generációból Szűcs Gabi például a lányom is lehetne. Ezzel együtt mindig remekül megértettük egymást, játék közben és a pályán kívül egyaránt. Azt kívánom, hogy ennek a tehetséges, saját nevelésű lányokból álló csapatnak is legyen lehetősége, hogy örömet szerezzen a DVSC-szurkolótábornak. Ha nem áll ki a város a női kézilabda hagyományai, a debreceni tehetségek mellett, akkor az itt elvégzett munka gyümölcsét mások fogják learatni.
–Debrecen egyik köztiszteletben álló polgáraként, gondolom, válogathat az álláslehetőségek közül a civil élet elkezdésekor.
– Addig volt a dicsfény körülöttem, amíg húztam a szekeret, most olyan munkám lesz, amilyet magamnak szerzek. De nem akarom elrontani az ünnepet, hiszen január 5-én, mint itt minden európai kupameccsen, telt ház lesz, s újra nekem tapsolnak a Hódos Imre Sportcsarnokban.