Germániától Skandináviáig

1982, Budapest Sportcsarnok: a magyar női válogatott világbajnoki ezüstérmet nyer Csík János vezetésével. A már nem létező aréna zsúfolt lelátóján senki nem sejti, hogy csapatunk e pompás sikerrel jó időre búcsút mond a földkerekség elitmezőnyének.
1994, Magdeburg: Laurencz kapitány Eb-elődöntőbe vezényli egységét. Itt a dánok hosszabbításban múlják felül a tanítványait – később az EHF bocsánatot kér a Laurenczéktől a bírók tevékenysége miatt. Az aranyat persze senki nem adja vissza, nem kétséges ugyanis: Farkas Ági gólkirálynői koronája mellé az Európa-bajnoki címet is hazahozta volna a csapat. A dánok elleni fináléban esélye sem volt a németeknek, míg a csalódott magyar hölgyek a bronzmeccsen vergődtek; ki is kaptak Norvégiától.
1996, Vejle: a kilencvenes évek mélypontja, egyben a Laurencz-korszak méltatlan záró akkordjai. Az atlantai bronzérmesek közül több nagy csillag úgy dönt, köszöni, de nem kér többet a kapitányból, így vele együtt a nemzeti válogatottnak is hátat fordít. Tizedik helyen zár Magyarország. Az egyetlen torna, amiről nem valami jó érzés írni, már csak azért sem, mert ez is Dániában volt, mint a mai.
1998, Hertogenbosch: Mocsai Lajos, az egykori férfi kapitány női hadvezérként tér vissza a világversenyekre, s olimpiára formálódó társulatából kihozza a maximumot, bronzérmet nyer tanítványaival. A bájos tinédzser, Pálinger Kati nevét, itt Hollandiában ismeri meg Európa, a kispadról beugorva szédületesen lépked a kapuban, az osztrákok elleni bronzcsatán.
2000, Bukarest: az emlékkönyv aranyoldala, különös díszítést ad neki, hogy itt a szomszédban székelyföldi magyarok is együtt ünnepelhetnek a Mocsai-lányokkal. Az ukránok elleni végjáték sokáig a hátborzongató olimpiát idézi, hatalmas előnyének tudatában lebénul az együttes, de Farkas Ági megmenti a reményt, s társait a hátán cipelve kicsikarja a hosszabbítást. Ott pedig nincs ember, aki megállítaná őket, a szörnyen izgalmas forgatókönyv pedig még több könnyet kicsal a hölgyek szeméből, a himnusz éneklése közben. Kökény Bea, utolsó világversenyén, végre felállhat oda, ahol mindig is helye lett volna: a dobogó legfelső fokára.
2002: Aarhus: e történetet éppen most írják. Talán a magyar nők.