Nyolcaddöntőben a Pick-Szeged

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2002.11.17. 23:18
Címkék
Masat révén a vendégek szereztek vezetést, ám ez nem okozott riadalmat a Pick soraiban, mert egyrészt az első mérkőzésen ötgólos előnyt szereztek Budayék, másrészt tökéletesen tisztában voltak ellenfelük meglehetősen szerény képességeivel. Eklemovics látványos gólokkal hozta a hollandok tudomására, hogy a Szeged kettős győzelemmel szeretne továbbjutni. Majd ebbéli törekvésében csapata is támogatta a magyar állampolgári esküje előtt álló, és a válogatottba kerülésre is esélyes csillagot.
A túlzott magabiztosság később megbosszulta magát, a vendégek balszélsője, Lochtenberg negyed óra leforgása alatt négyszer volt eredményes, ami miatt Daragan Djukics mester a "főbűnösöket”, Bertát és a válogatott Puljezsevicset a kispadra ültette. Pályán hagyta viszont a jugoszláv válogatott másik erősségét, Maticsot, aki egy perc leforgása alatt kétszer is beköszönt. Az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő vendégek zavarodottságára jellemző, hogy egy alkalommal szabálytalanul végrehajtott csere miatt kerültek emberhátrányba, amit annak rendje és módja szerint kihasználtak Laluskáék. Nem használta ki viszont a De Groot kettős emberelőnyét, mi több, Bajusz góllal zárta ezt a periódust.
A térfélcserét követően egy 5–0-s hazai roham 21–11-re alakította az állást. A folytatásban az emmeniek átlövője, Mulder lépett elő főszereplővé. Elsősorban neki köszönhetően tartotta a lépést ellenfelével a holland bajnokság jelenlegi második helyezettje. A sportszerű mérkőzés hajrájában csupán az volt a kérdés, hogy marad-e a közte tíz eredmény. Maradt, mert Noris és Ilyés is ziccert hibázott. Ez azonban nem változtatott a lényegen, a Szeged kettős győzelemmel kivívott továbbjutásán.

Mestermérleg
Dragan Djukics: – Javuló formában játszottunk. Az eredmény hűen tükrözi a két csapat közötti tudáskülönbséget.
Peter Portengen: – Az első félidőben jól védekeztünk, és hatékonyan támadtunk. Aztán gyorsan elhúzott a Szeged.
Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
26 perce

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
36 perce

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
1 órája

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
1 órája

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
1 órája

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik