KÉZILABDA. Férfi EHF-kupa, 2. forduló, visszavágó

2002.10.11. 22:23
Címkék
Költségkímélés volt a célja az Every Day Orosházának, amikor már szerdán elindult autóbuszával Ukrajnába. Az EHF-kupa-visszavágóra ugyancsak szombaton (18 óra, helyi idő) kerül sor a Portovik Juzsnyi csarnokában, ám a Románián keresztül vezető rögös út kétnapos volt, ezért csak pénteken ért célba a csapat."A fárasztó buszozás ellenére úgy látjuk, hogy szombaton jobb eredményt tudunk elérni, mint az első találkozón, amikor nyolcgólos vereséget szenvedtünk – mondta telefonon Vajer Tamás, az orosházi klub technikai vezetője. – Arra alapozzuk a derűlátásunkat, hogy csapatunk sokkal jobb állapotba került az utóbbi napokban, mint amilyenben egy héttel korábban volt. Jelenleg csak Gunya térdsérülése miatt kell valamelyest aggódnunk, de reméljük, hogy ez is rendbe jön a mérkőzésig. Czina és Oláh lázasan tette meg az utat Juzsnyiig, de ők is vállalják a találkozót.”Dicséretes és példaértékű Ökrös Csaba edző európai kupaújonc együttesének nagy akarása és bizonyítási vágya, ugyanakkor nem kergethet hiú ábrándokat, hiszen az ukrán bajnokság bronzérmese 34–26-ra diadalmaskodott az első mérkőzésen. A sokszor emlegetett és hasonló szituációkban talán már el is csépelt "tisztes helytállás” kifejezés viszont ebben az esetben valóban minimálisan elvárható az előző évad meglepetéscsapatától, amely nagyon komolyan gondolja, hogy szépen akar búcsúzni a sorozattól.A további magyar érdekeltségű európai kupavisszavágókat vasárnap rendezik meg: a Dunaferr SE (női BL-selejtező) hétgólos hátrányban várja a spanyol Ferrobus Mislata Valenciát, a DVSC-Valdornak (női EHF-kupa) pedig hatgólos különbséget kell ledolgoznia Debrecenben a portugál Madeira ellen.
Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
24 perce

El-selejtező: Górnik Zabrze–Ferencvárosi TC 0–0, összesítésben: 0–1

Európa-liga
25 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
40 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
56 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2 órája