Gyógyulnak a sérültek

B. A.B. A.
2002.10.03. 21:10
Címkék
Szász Mária, a DVSC-Valdor válogatott kerettag kapusa a Kőbánya-Spartacus ellen egy hétméteres védése közben maradt lenn az Oláh Gábor utcai sportcsarnok parkettáján. A debreceni szurkolók aggódtak, hogy a hálóőr közelmúltban műtött bal lába sérült meg ismét, ám hamarosan kiderült, hogy ezúttal a játékos jobb térdében akadt gond. "Nagyon megijedtem a sérülés pillanatában, s igazából csak akkor nyugodtam meg, amikor az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy csak részleges keresztszalag-szakadás van a jobb térdemben – mondta a kapus. – Azóta pihenéssel telnek a napjaim, s bevallom, borzasztó a lelátóról nézni a lányokat. Bár a hét végén még nem tarthatok a többiekkel Madeirára, az EHF-kupa-meccsre, sőt a visszavágón sem játszhatok, közeleg a visszatérés. Remélem, hogy október huszadikán, a Hódmezővásárhely elleni sorsdöntő rangadón már én is tenni tudok valamit a győzelemért.”Ezen a meccsen ugyancsak szeretne pályára lépni Kocsik Viktória, a Liss-Hódmezővásárhely irányítója, aki szerdán, a Dunaferr elleni meccs első félidejében sérült meg, s nem is tudta folytatni a játékot. A Lokiból Vásárhelyre került játékmester esetében szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint baj, hiszen a röntgenfelvételek nem mutattak ki súlyos elváltozást. "Néhány nap kihagyás után újra edzésbe állhatok, így mire igazán szüksége lesz rám a csapatnak, játszhatok” – fogalmazott a Mocsai Lajos szövetségi kapitány keretében ugyancsak megfordult kézilabdázó.
Legfrissebb hírek

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
47 perce

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
56 perce

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
1 órája

Megnyitották harmadszor is, perceken belül kezdődilk az USA–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Egyesült Államok–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Jovo Lukic gólja után „felrobbant” Szarajevó

Foci vb 2026
1 órája

Paris Hiltontól Pókemberen át a Sütiszörnyig, avagy sztárparádé Los Angelesben – Galéria

Foci vb 2026
1 órája

Amerika kapitány természetesen ott van – íme, az USA–Paraguay meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik