Az ambíción semmi sem múlhat

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 21:47
Címkék
Nagy László már Barcelonában is bizonyított
Nagy László már Barcelonában is bizonyított
Nagy László már Barcelonában is bizonyított
Nagy László már Barcelonában is bizonyított
Nagy László már Barcelonában is bizonyított
Nagy László már Barcelonában is bizonyított
Magyarország–Ukrajna
Szeged, 17 (tv: m1)

A felkészülés befejeződött, következhet az előadás! A magyar férfiválogatott szombaton Szegeden, majd a június 9-én Kijevben Ukrajna legjobbjai ellen kiharcolhatja a vb-szereplés jogát, és jövőre Portugáliában három év kihagyást követően újra világversenyen vehet részt.
Skaliczki László szövetségi kapitány együttese az áhított siker felé az első lépést a januári vb-előselejtezőkön tette meg, ahol csoportjában az olasz, a belga és a török válogatottal szemben jutott tovább. Azóta gyakorlatilag nem edzettek közösen a keret tagjai, akik a múlt héten Tatán kezdték meg a munkát.
"Tizenkét napon át gyakoroltunk, és amit ennyi idő alatt el lehetett végezni, azt becsülettel és nagy akarással elvégeztük – mondta a szegedi edzőtáborban a kapitány. – A sérültjeink felépüléséért elképesztően sokat dolgozott az egészségügyi stábunk, és ennek köszönhető, hogy a Spanyolországból súlyos sérülésekkel hazatérő Nagy László és Bartók Csaba szombatra harcra kész lesz. De a többieknek is akadtak zúzódásaik, húzódásaik, amelyeket kezeltetni kellett. Szóval, az első napok a regenerálódás és az erőnléti-taktikai munka keverékével teltek, aztán Szegeden – a lehető legjobb körülmények között – már a taktikai feladatok kerültek előtérbe, majd az ismétlés, valamint a frissítés következett. A hajrában már a lelki felkészítéssel is többet törődtünk, és az utolsó simítások közepette megpróbáltuk fokozni a nagyszerűen motivált játékosok amúgy is magas hőfokon izzó harci kedvét. Az ukránokról a legfrissebb hírünk az, hogy a portugál Bragában kézilabdázó Koszteckij, aki hajdan az Elektromos egyik erőssége volt, mégsem bajnokesélyes klubjában szerepel a hét végén, hanem csatlakozott a kerethez. Vagyis a két legjobb ukrán, az Essenben minap megműtött Velikij és Koszteckij közül az egyik megérkezett, s ez tovább nehezíti amúgy sem könnyű helyzetünket.”
A kapitány hozzáfűzte, a csapat valamennyi tagja és vezetője azt reméli, hogy a szegedi közönség újra kitesz magáért, és a tőle megszokott lelkesedéssel buzdítja a szombati sorsfordító összecsapáson a magyarokat.
A katalán Barcelona jobbátlövőjét, a szegedi Nagy Lászlót mind klubjában, mind a keretben góljaiért, okos játékáért, fegyelmezettségéért, hatalmas munkabírásáért és szerénységéért kedvelik, tisztelik.
"Igyekeztünk a lehető legtöbbet végezni a rövid felkészülés alatt, amely kevés volt arra, hogy mindent alaposan begyakoroljunk – mondta Nagy. – De most nincs más hátra, mindent bele kell adnunk, küzdenünk kell az utolsó csepp vérünkig. Ránézve az ukránok csapatlistájára, ez a gárda erősebbnek tűnik, mint amellyel decemberben a svájci Yellow-kupán összeakadtunk. Fegyelmezetten, a tudásunk legjavát bemutatva kell játszanunk, és akkor jelentős előnyt szerezhetünk a visszavágóra. Magamról annyit, nem kerülhettem százszázalékos formába, mert egy-egy mozdulatnál az edzéseken és a tesztmérkőzéseken is fájt a korábban meghúzódott hasfalam. A szombati mérkőzés hevében azonban biztosan elfelejtem ezt a rossz érzést.”
A baszk Bidasoa Irun egyik legjobbja, Lendvay Péter a spanyol bajnokságban is pompásan megállta a helyét. Az Elektromos volt irányítójának eszére és góljaira a Skaliczki-csapatnak is óriási szüksége lesz. "Meglehetősen sok klubból jöttek a keret tagjai, ezért az egyik legfontosabb dolguk az volt, hogy újra összeszokjanak – mondta. – Tudtuk, hogy sok taktikai gyakorlás vár ránk, és ezt el is végeztük. Szerintem az ukránok elleni két mérkőzésre ennek a munkának elegendőnek kell lennie. Átvészeltem az évadot sérülés nélkül, és remélhetőleg az iruni jó formámat is sikerült átmentenem. Hatalmas csata lesz, aminek a tétjével valamennyien tisztában vagyunk.”
A jövő évi világbajnokság 24 csapatos mezőnyéből vezet az út a 2004-es olimpiára – az első hét helyezett kvalifikálja magát (a 12 csapatos athéni mezőny további öt helyére a négy kontinensbajnok és a házigazda Görögország kerül).
A szegedi mérkőzésen a horvát Josic, Rudic kettős, a visszavágón a macedón M. Nacsevszki, D. Nacsevszki páros bíráskodik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik