Romeo mert és nyert, szólógyőzelme sárga trikót ért

J. B. J. B.
2025.06.10. 18:34
null
Iván Romeo a célvonalnál (Fotó: AFP)
Kevesebb mint hat kilométer volt hátra a Dauphiné országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszából, amikor Iván Romeo ellépett a szökevényektől. Bátor támadása győzelmet ért, egyúttal összetettben is átvette a vezetést a Movistar kerékpárosa. Valter Attila tízperces lemaradással ért be.

Az utolsó versenyén tekerő Romain Bardet szülővárosából, Brioudéből rajtolt a Critérium du Dauphiné harmadik szakasza, a kerékpárosokra 207.2 kilométer várt, öt kategorizált emelkedővel kellett megküzdeni Charatonnay-ig. Az egyetlen gyorsasági részhajrát Louis Barré nyerte meg, a második Tadej Pogacar is gyűjtött két másodperc időbónuszt, ami jól jöhet még a folytatásban. A nap szökése mintegy harminc kilométer megtételét követően alakult ki, a tizenhárom fős csoport tagja volt Mathieu van der Poel is. Mögöttük, a mezőny élén olykor feltűnt magyar bajnoki trikójában Valter Attila is, aki aztán hátrébb sorolódott.

Az utolsó emelkedőn, a 9.6 százalékos Cote du Chateau Jaunén a szökevények közül többen is próbálkoztak támadásokkal, olykor rövid időre két csoportra szakadtak. 5.7 kilométerre a céltól Iván Romeo lépett el, a Movistar kerékpárosának lépésére Bernard Julien próbált reagálni, de Van der Poelék csoportja őt utolérte. Romeót viszont nem, a spanyol versenyző második próbálkozása sikeresnek bizonyult, végül 14 másodperces előnnyel nyerte meg a harmadik szakaszt, és a jóváírásoknak köszönhetően az összetettben is élre állt. A második helyért hárman sprinteltek, Harold Tejada és Barré léphetett még fel a dobogóra. Valter Attila csoportja 10:03 perces hátránnyal haladt át a célvonalon, a Visma magyarja 136. lett.

„Életem egyik legkeményebb napja volt ez – mondta a győzelmét követően Romeo. – Nehezen kapcsolódtam be a szökésbe, ráadásul nem is éreztem magam túl jól, megmondtam a csapatunkat kísérő autónak, hogy kockáztatnom kell, nem lehetek túl aktív, ezért az utolsó pillanatig vártam a támadással. Teljes gázzal mentem a célvonalig, Tudtam, hogy ha kiharcolok néhány másodpercet, megcsinálom a végéig.”

A vasárnapig tartó viadal szerdán időfutammal folytatódik.

77. CRITÉRIUM DU DAUPHINÉ
3. szakasz (Brioude–Charantonnay, 207.2 km)
1. Iván Romeo (spanyol, Movistar) 4:34:10 óra
2. Tejada (kolumbiai, Astana) 14 másodperc hátrány
3. Barré (francia, Intermarché-Wanty) azonos idővel
…136. Valter Attila (Visma) 10:03 perc h.
Az összetett élcsoportja
1. (sárga trikóban) Iván Romeo 14:09:01 óra
2. Barré 17 mp h.
3. Tejada 18 mp h.
…132. Valter 15:58 p h.

 

Legfrissebb hírek

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.03.17. 00:01

Isaac Del Toro szerezte meg a háromágú szigonyt a Tirrenón

Kerékpár
2026.03.15. 17:18

Andresen mesés győzelmet aratott, Valter sokat dolgozott csapatáért

Egyéb egyéni
2026.03.11. 17:22

Filippo Ganna megállíthatatlan volt a tengerparti időfutamon

Kerékpár
2026.03.09. 16:23

Pogacar úgy folytatta, ahogy tavaly abbahagyta

Kerékpár
2026.03.07. 17:47

Ülve hagyta állva ellenfeleit Mathieu van der Poel

Kerékpár
2026.02.28. 17:26

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
2026.02.26. 13:47

Valter és Feldhoffer csapata is indul a Magyar körön

Kerékpár
2026.02.19. 11:33
Ezek is érdekelhetik