Valter Attila: A Giro nincs a terveim között

J. B. J. B.
2025.04.01. 08:01
Valter Attila (Fotó: Getty Images)
Franciaországi és olaszországi egynaposokkal indult Valter Attila idénye, akiben van némi hiány­érzet az eddigi eredményeivel kapcsolatban. A Visma magyarjára sűrű április vár, a Giro d’Italián azonban az idén nem indul.

MÁRCIUS ELSŐ HÉTVÉGÉJÉN versenyzett először idén Valter Attila, az olimpiai negyedik országúti kerékpáros két franciaországi egynapossal kezdte az idényt, a Faun Ardeche mezőnyében 32., a Faun Drome-on 21. lett. A fehér murvás részeiről nevezetes Strade Bianchén magáért mehetett, ám ezúttal nem tudta megismételni korábbi előkelő eredményeit, a 22. helyen végzett. Két nappal később már a Tirreno–Adriatico nevű egyhetesen szerepelt, immár segítőként számított rá csapata. A márciust egy újabb olasz klasszikussal, a Milánó–Sanremóval zárta le, a legendás versenyen 35. lett.

„Sokat gondolkodtam a kezdésen, a fizikai formát tekintve is fontos mindig előrelépni, mert bármennyire is erősnek érzem magam, láthatóan mindenki más is az – mondta az Eurosportnak Valter. – Leginkább a mentális rész volt az, ami nem ment könnyen. Ha megnézem az eredményeimet, akár a Sanremót, akár az előtte lévőket, mindig ott vagyok az elején, de ezek mégsem azok, amelyekkel elégedett lennék.”

A magyar kerékpáros legközelebb az április 7-én kezdődő hatszakaszos Baszk körversenyen teker, majd az ardenneki klasszikusokon láthatjuk, az idény első háromhetesén, a Giro d’Italián viszont nem indul.

„A Giro nincs a terveim között. A csapat sem tervezte, én sem erőltettem, szerettem volna egy másfajta naptárat. Közel áll a szívemhez, de nem kell minden évben teljesíteni, úgyhogy az idén mások a prioritások.”

Valter szerződése az év végén lejár a Vismánál. Nagyon szeret a csapatnál lenni, így fő célja, hogy maradjon, ezzel kapcsolatban aktívan folynak a tárgyalások.

 

Legfrissebb hírek

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok olasz kerékpáros

Kerékpár
2026.09.09. 15:53

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
2026.09.04. 19:28

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Kerékpár
2026.08.30. 17:53

Tökéletes felvezetés után újabb Brennan-siker a Vueltán

Kerékpár
2026.08.26. 18:30

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

Kerékpár
2026.08.24. 18:25