Vuelta a Espana: Evenepoel harcba száll a címvédésért

2023.07.10. 17:24
null
(Fotó: Getty Images)
A világbajnok Remco Evenepoel harcba száll a címvédésért az augusztus 26-án kezdődő Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körversenyen.

 

A 23 esztendős belga bringás fő célja az idényben a májusi Giro d'Italia megnyerése volt, ám kilenc szakasz után – amelyek közül két időfutamot is megnyert – az összetett első helyéről kellett kiszállnia koronavírusos fertőzés miatt. Noha azonnal felröppentek a pletykák, hogy a jelenleg zajló Tour de France-on indul, ám csapata, a Soudal Quick-Step és ő maga is hamar megerősítette, hogy ez nem lehet valós célkitűzés. Hétfőn - a Tour pihenőnapján - kora délután viszont közösségi oldalán bejelentette: az év harmadik Grand Tourján, a spanyol körversenyen ott lesz a mezőnyben azzal a céllal, hogy megismételje tavalyi elsőségét. A Vuelta augusztus 26-án Barcelonából indul és szeptember 17-én Madridban ér véget.

Ugyancsak hétfői hír, hogy a következő idényben már nem lesz Evenepoel csapattársa az Európa-bajnok Fabio Jakobsen.

„A Tour de France-on akarok sprintelni, ez a következő években itt nem valósulna meg” – idézte a 26 esztendős holland versenyzőt a cyclingnews szakportál. Jakobsen azért döntött úgy, hogy hat esztendő után tovább áll, mert a belga csapat Evenepoellal a Tour összetettjéért harcba szálló keretet építi, ráadásul 2025-ig az istállót erősíti egy másik top sprinter, a belga Tim Merlier.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
2026.09.02. 18:02

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Kerékpár
2026.08.30. 17:53

Óriási dráma: bukott, és feladta a Vueltát Pogacar – videó

Kerékpár
2026.08.29. 18:09

Nagyszínpad: Pogacar helyett Valter – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.08.28. 00:34

Ez most Mas volt: szóló helyett sprintben győzött Pogacar

Kerékpár
2026.08.27. 18:37

Tökéletes felvezetés után újabb Brennan-siker a Vueltán

Kerékpár
2026.08.26. 18:30

Pogacar szinte már Andorrában eldöntötte a Vueltát

Kerékpár
2026.08.25. 18:51

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

Kerékpár
2026.08.24. 18:25