Csupasport: Pelikán Jánosnál a diploma megszerzése után ismét a bringázás a főszereplő

V. J.V. J.
2022.01.21. 19:00
Tavaly a legjobb magyar volt a Tour de Hongrie-n, majd műszaki menedzser szakon végzett az egyetemen, ebben a szezonban pedig új csapatban folytatja.

Pelikán János háromszoros magyar bajnok kerékpáros a tavalyi Tour de Hongrie-n a legjobb magyar teljesítményt nyújtotta, ettől az évtől pedig új csapatban folytatja pályafutását.

„Remekül éreztem magam a Tour de Hongrie-n, egyáltalán nem készültem rá, hogy én leszek a legjobb magyar. A második szakaszon részt vettem a szökésben, rájöttem, hogy át is vehetem a fehér trikót – gondoltam, miért ne, néhány napig rajtam lesz. A Kékes előtt Fetter Erik elesett, ekkor éreztem, hogy még rajtam is maradhat. Jó volt a trikóval hazatérni. Ami a Román körverseny prológját illeti, akkor éppen az időfutam Európa- és világbajnokságra készültem, ezért jó formában voltam. Bejártam a pályát, úgy gondoltam, ha jól veszem a kanyarokat, jól is elsülhet. Végül sikerült, élveztem a futamot.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Rekordszámú résztvevő az Alpesi sí Diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
17 órája

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

Csupasport
2026.02.21. 07:44

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Csupasport
2026.02.17. 18:22

14 országból 150 induló vett részt a Banked Bakony snowboardversenyen

Csupasport
2026.02.16. 17:18

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2026.02.11. 18:03

Jól kezdődött a szezonja, megdöntené maratoni egyéni csúcsát

Csupasport
2026.02.07. 19:44

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58
Ezek is érdekelhetik