Kajak-kenu: Janicsék válása nem lehet megoldás - Vaskuti

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2013.01.11. 14:39
Hiába válik el Janics Natasa Andrian Douchevtől, és házasodik össze ismét az immár szerb állampolgár kajakedzővel, ezzel a manipulatív lépéssel sem tudják átjátszani a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) döntését, amely szerint a háromszoros olimpiai bajnok két évig nem versenyezhet szerb színekben.

Douchev-Janics Natasa-ügy. Sokadszor. A hír már közismert: a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) a szabályainak megfelelően úgy döntött, két évig nem adja ki a háromszoros olimpiai bajnok versenyengedélyét, ami azt jelenti, hogy az egykori szegedi kajakos legkorábban 2014 augusztusa után szerepelhet szerb színekben. Mirko Nisovics, a szerb szövetség elnöke azt nyilatkozta, a testület fellebbez az ítélet ellen, ám mint Vaskuti Istvántól, az ICF alelnökétől megtudtuk, ebben az ügyben a nemzetközi szövetségnél nincs továbblépési lehetőség.

„A végrehajtó bizottság hosszas tájékozódás után, jogászok bevonásával hozott döntést, amelyről tájékoztatta a versenyzőt és a szerb szövetséget. Az ICF a szabályok értelmében nem hozhatott más határozatot: ha Natasa ragaszkodik a szerb színekben való induláshoz, ki kell várnia a két évet. Igazából ezen az sem változtat, ha elválik, és miután a férje felvette a szerb állampolgárságot, újra összeházasodnak, mert ez nem a szabályoknak megfelelő eljárás, hanem világos manipuláció. Ez nem olyan helyzet, mint amilyen Benedek Dalmáé, vagyis az ICF nem hozhatott más döntést. Ez nem szimpátia kérdése, szabályaink mindenkire vonatkoznak – mondta a döntéshozatalban érintettsége révén részt nem vevő Vaskuti István, aki arra a kérdésre is felelt, hogy mi van akkor, ha a család a Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ügyben. – Ha a bíróság másként ítéli meg a helyzetet, és számukra kedvező határozatot hoz, az ICF-nek el kell fogadnia a döntést."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik