Gyász: elhunyt a New York Rangers legendás csatára

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 16:16
null
Rod Gilbert 7-es számú meze volt az első, amelyet a Rangers visszavonultatott (Fotó: Getty Images)
Nyolcvanéves korában elhunyt Rod Gilbert, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers legendás csatára.

 

 

A montreali születésű jobb szélső az NHL-ben 18 szezonon át kizárólag a New York-i együttesben játszott az 1960–1961-es szezontól 1978-ig. Az alapszakaszban 1065 mérkőzésen 406 gólt ütött és adott 615 gólpasszt, míg a rájátszásban 79 találkozón 34-szer volt eredményes és 33 asszisztot jegyzett. Nyolcszor hívták meg az All Star-gálára, és az ő 7-es számú meze volt az első, amelyet a Rangers visszavonultatott.

A klub örökrangsorában a gólok és pontok tekintetében az első, a gólpasszokéban a második, míg a lejátszott meccsekében a harmadik helyen áll.

A kanadai válogatottal 1972-ben megnyerte a szovjetek elleni, Csúcstalálkozó-sorozatnak (Summit Series) keresztelt nyolcmeccses párharcot, amelyben ő maga hatszor lépett jégre, és 4 pontot szerzett (1 gól, 3 gólpassz).

A sportági hírességek csarnokába 1982-ben választották be.

Legfrissebb hírek

NHL: a második meccsen is nyert Las Vegasban az Edmonton

Amerikai sportok
4 órája

Gyász: elhunyt Bálint András, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:49

Rantanen triplájával nyert a Stars, s elvette az alapszakaszgyőztes Jets pályaelőnyét

Amerikai sportok
Tegnap, 7:56

NHL: idegenben került előnybe a Carolina és az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.07. 06:50

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
2025.05.06. 07:17

NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Amerikai sportok
2025.05.05. 07:59

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41
Ezek is érdekelhetik