Horváth Bence: Mindig arról szólt az esszém, hogy profi sportoló legyek Skandináviában

Németh LőrincNémeth Lőrinc
2025.05.23. 19:19
null
Horváth Bence az USA ellen (Fotó: Koncz Márton)
„Azt az életet élem, amit gyerekkoromban akartam magamnak” – mondta Horváth Bence Virányi Zsoltnak. A finn élvonalban légióskodó, 21 éves, válogatott jégkorongozó járt a Nemzeti Sportrádióban, miután a magyar csapat történelme során először benn maradt az elitben a világbajnokságon.

A Mikkelit Jukuritban játszó magyar válogatott Horváth Bence a Nemzeti Sportrádióban adott interjújában többek között a gyermekkori álmairól, valamint a mindennapok megéléséről beszélt. Már Gyergyószentmiklóson az általános iskolában is az volt a célja, hogy profi jégkorongos legyen Skandináviában. „Kezd leülepedni, hogy azt az életet élem, amit gyerekkoromban akartam magamnak” – reflektált helyzetére a 21 éves játékos. 

Amikor Virányi Zsolt a következő évadra való felkészülésről kérdezte, kifejtette, hogy a pillanatot éli meg, valamint hogy két hét pihenőt követően az edzőteremben és a futópályán készül fel, majd július 28-án csatlakozik a Jukurithoz. „Egy napot veszek egyszerre, és az aznapra kitűzött célokat megcsinálom. Ez úgy néz ki, hogy kihozom a legtöbbet magamból edzésen, utána próbálok egy jót pihenni, meg enni.”

A TELJES BESZÉLGETÉS

 

 

Legfrissebb hírek

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06

Kenéz György: Megérkeztünk Montrealba, Horkai Gyuri pedig gratulált, hogy megnyertük az olimpiát

Vízilabda
2026.06.23. 18:38

Orosz Pál: Szeretnénk, hogy kicsit színesebb legyen a játékunk

Európa-liga
2026.06.16. 21:15

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53