A legnagyobb Nagymarosi

Egy Újpest-klasszis, akit édesapja a Ferencvárosba szánt. Egy bohém sváb, akivela borospohármellett bármikor el lehetett dalolni. Egy futballista, akinekházáhoznémet ellenfele ötven évvel meccsük után küldött tisztelgő küldöttséget. Egy dózsás, aki– jobbján a későbbdisszidálási kísérlet miattfelakasztott Szűcs Sándorral– ülve fogadta az öltözőben Kádár Jánost. Egy ember, aki semmi pénzért nem hagyta volna el a Dunakanyart.Egy Újpest-klasszis, akit édesapja a Ferencvárosba szánt. Egy bohém sváb, akivela borospohármellett bármikor el lehetett dalolni. Egy futballista, akinekházáhoznémet ellenfele ötven évvel meccsük után küldött tisztelgő küldöttséget. Egy dózsás, aki– jobbján a későbbdisszidálási kísérlet miattfelakasztott Szűcs Sándorral– ülve fogadta az öltözőben Kádár Jánost. Egy ember, aki semmi pénzért nem hagyta volna el a Dunakanyart.

A legendás újpesti fedezet, Nagymarosi Mihály özvegyénél jártam.

Megjelent a Hajrá, foci! legújabb száma, benne a Nagymarosi Mihályról szóló cikkel!

„Hova is tettem a Reményik Sándor-kötetet? Ott lehet, a nagyszobában, az asztalon, nézze csak meg! Sajnos kilencvenévesen már a szemem sem a régi. Mennyit forgattuk ezt Misával... Szerettünk verselni, énekelgetni, jó hangja volt. Itt van a kedvence is, a 87. oldalon, az »Eredj, ha tudsz«. Fiatalember, volna kedve felolvasni?”

Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Danis Margit néni elmerengve hallgatja a sorokat, gondolatai messze járnak, régi időkben. Csendes nagymarosi esték derengenek fel, amikor férjével, az egykor országszerte ünnepelt futballistával, Nagymarosi Mihállyal üldögélt a tornácon, és Misa bácsi egy pohár bor mellett rágyújtott kedvenc nótájára: „Jó kedvem van, barátom, ezt a flaskát, ha látom...”. Vagy amikor az unokákkal sakkozott svájcisapkájában, és hiába kérlelte asszonyi szóval, hogy néha hagyja a gyerekeket is nyerni, uraszinte kikérte magának: „Csak így tanulják meg a játékot...” Felrémlenek a hajdani közös vonatozások Pestre, ahol Misa sietett az Újpest edzésére, ő pedig a cső- és szerelvényvállalat műhelyébe, hogy aztán hetek, hónapok múlva a vasúti kocsi meghitt kattogása mellett lassan-lassan fiatal szívük is hevesebb dobogásra váltson.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.

Szállnak az évtizedek, és ma már megrökönyödve szembesül az ember korabeli cikkek, emlékezések közös tanulságával: Nagymarosi Mihályról valamikor a világ egyik legjobb futballistájaként beszéltek! Csak aztán jött az Aranycsapat, Puskás, a brazilok, Pelé, Maradona, Ronaldo és Messi, a „rosszkor, rossz helyen” tündöklő csillag fénye pedig idővel elhomályosult.Bozsik József példaképe, anegyvenes évek Újpestjének legendás fedezete 1919-ben született, virágkorát a világháború árnyékában élte, éppen a két világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott (1938, 1954) közötti holt térben bontakozott ki – mondhatjuk, ő a meg nem rendezett 1942-es és az 1946-os vb képzeletbeli királya. Sajnos tudjuk, ez a cím a szűk esztendőkben csak tizenhárom válogatottságig jutó futballista esetében semmit sem ér.Nagymarosi Mihály az 1947-es olasz-magyar (3:2) meccs előtt, balról a hatodik játékos

A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Halála előtt három évvel, 1999-ben, nyolcvanéves születésnapja alkalmából közölte a helyi újság Nagymarosi Mihály emlékezését, amelyben a nagymarosi sváb család leszármazottjaként, Cziszler Mihály néven született labdarúgó mesélt a kezdetekről is: „Csepp legényként már kergettem a rongylabdát, később a Postakertbe jártam a környékbeli srácokkal. Hatéves koromtól nagy dribliző voltam, soha nem tudták elvenni tőlem a labdát. Megkaptam, végigcseleztem a pályát, és berúgtam a két tégla közé. Egy idő után már nem is engedtek játszani, mert túl jó voltam hozzájuk képest. Tizenkét éves lehettem, amikor a falu válogatottjával a nyaralók csapata ellenmérkőztünk. Csupa nagydarab ember játszott körülöttem, engem egy kétméteres turista fogott. Mégis rúgtam nekik két gólt.”

Így esett hát, hogy a nyaralók által felfedezett tehetség a Phoebushoz került, onnan pedig fradista édesapja szándéka ellenére a Ferencváros helyett az Újpesthez. Döntő érv volt, hogy a fővárosi csapatok közül a lila-fehér esett a legközelebb a Dunakanyarhoz.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.

Első mérkőzését 23 évesen, a németek ellen játszotta a válogatottban. Az Üllői úton, 1942. május 3-án gólt is szerzett, a találkozó kitörölhetetlen emléket hagyott a huszadik század legjobb német csapatának választott 1954-es válogatott csapatkapitányában, Fritz Walterben.

„Budapesten volt egy meccs, amelyet 5:3-ra nyertünk meg a magyarok ellen, pedig már 3:1-re vezettek. Ekkor láttam játékos-pályafutásom alatt a legjobb futballistát. Ellenfelem volt, és én tátott szájjal néztem, hogy mit csinál a labdával. Nagymarosinak hívták, a mérkőzés után még autogramot is kértem tőle, amit a mai napig őrzök.”

Hihetetlen történet, de igaz: a neves német ellenfél csodálata később is megmaradt, és bár ő maga már gyenge volt az utazáshoz, 1995-ben (!) követséget küldött Németországból Nagymarosra, hogy kedvenc riválisáról fénykép- és videofelvételt készíttessen magának. Újpesti társak: balról jobbra Kirádi Ervin, Szűcs Sándor és Nagymarosi Mihály

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra,
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Játékosként hitvallása a következő volt: „Nem játszom én a közönségnek. Nem is futballista az, aki nem szórakozik a pályán. Ha robotolni akarnék, favágónak mennék. Ha nem sikerül egy csel, akkor sem dől össze a világ. Nem mindegy annak a labdának, hogy fogcsikorgatva rúgom el, vagy pedig nyugodtan, meggondoltan adom tovább?!”

A kor világhírű cirkuszi labdazsonglőre után a futball Rastellijének becézték, ő volt az, aki játékostársait őrületbe kergetve két-három cselt megcsinált még a gólvonalon is. Nem az ellenfélén, hanem a saját csapatáén... Válogatott mérkőzés előtt Puskás Ferenc jobbján (jobbról az ötödik játékos)

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Sohasem beszélt arról, még családi körben sem, mi történt vele a második világháború során a romániai hadifogolytáborban. A moldvai Focsaniban (magyar nevén Foksányban) tartották fogva, és állítólag futballban szerzett népszerűsége valamiféle könnyebbséget jelentett neki. Hogy pontosan mit, nem derült ki, még akkor sem, amikor öregkorában elevenítette fel a régmúlt időket a nagymarosi Diófa borozóban vagy kedves bortermelő barátjánál és römipartnerénél, Heiningernél.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!

Nagymaros szívébe zárta kedves szülöttjét, aki öreg korában – egykori driblikirályként! – szívesen járt a környékbeliekhez fát vágni. Zoltai Zsolt, a világutazó-vadász Kittenberger Kálmán házának lakója lapunknak felidézte Misa bácsi emlékét, aki az utolsó időkig aprította udvarukban a tűzifát, és jó kedélyű, nyitott öregúrként mindig szívesen ült le beszélgetni egy pohár bor mellett.

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!

Hogy mit jelentett neki Nagymaros? Danis Margit néni gondolkodás nélkül vágja rá: „Mindent!” Soha nem hagyta el, hiába hívták Olaszországba, Németországba, Törökországba zsíros ajánlatokkal, képtelen lett volna hátat fordítani a Dunakanyarnak, ahol annak idején a Nagymarosi Katolikus Ifjúsági Egyletben kezdte el a futballt, és ahol 44 évesen, sok-sok fényes siker után abbahagyta. A lokálpatrióta mesterkélt, csúnya jelző, őrá egyszerűbb ezt mondani: Nagymarosi...

Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

Az oly kedvesszülői ház a Szent Imre herceg tér 10. szám alatt