Ligue 2: Bölöni László csapata már feljutást érő helyen áll

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 14:56
null
Bölöni László csapata, a Metz 16 meccse nem talált legyőzőre és már feljutó helyen áll (Fotó: Imago Images)
A Laval elleni 1–0-s sikerével a Girondins Bordeaux hétfői meccséig biztosan feljött az feljutást érő, második helyre a Bölöni László által irányított Metz a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Ligue 2).

Bölöni László csapata, a Metz a gyengébb idénykezdet (négy győzelem, három döntetlen, hat vereség az első 13 fordulóban) után nagyon magára talált, olyannyira, hogy a 29. forduló után már a feljutást érő második helyet foglalja el, kilencpontos távolságban az első helyezett Le Havre-hoz képest, s egypontos előnnyel a hétfőn a Guingamphoz látogató Bordeaux előtt.

A Metz ráadásul nem akármilyen bajnoki veretlenségi sorozatban van, hiszen legutóbb 2022. október 24-én az éllovas Le Havre hazai pályán tudta legyőzni Bölöni Lászlóékat, akik azóta 16 bajnokijukon tíz győzelmet és hat döntetlent könyvelhettek el, a Francia Kupában pedig a 32 közé jutásért kiélezett mérkőzésen 2–1-es vereséggel búcsúztak az élvonalbeli Olympique Lyon vendégeként.

Bölöni László 2022 júniusában vette át az élvonalban legutóbb a 2021–2022-es idényben szereplő FC Metz irányítását, mellyel 32 mérkőzésen 1.78 pontot szerez mérkőzésenként.

Érdekesség, hogy Bölöni volt már bajnok a francia másodosztályban, még edzői pályafutása elején, az 1997–1998-as idényben a Nancyval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik