Eb 2016: Besicet a rágója miatt állították ki, Izland kijutott

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 22:40
Belgium eldöntötte, Wales ma még nem ünnepelhet. A belgák ugyanis 1–0-ra legyőzték az Eb-selejtezők B-csoportjában Ciprust, így pedig Gareth Bale-ék matematikailag még nem biztosították be helyüket Franciaországban. A csoport másik meccsén – melyen egy érdekes páros kiállítás is fűszerezte a találkozót – Bosznia-Hercegovina könnyedén, 3–0-ra legyőzte Andorrát, az A-jelű négyesben pedig Izland döntetlent játszott Kazahsztánnal, így kvalifikálta magát a kontinenstornára.

A–CSOPORTA–CSOPORT

Már csak a selejtezősorozatban nyeretlen Kazahsztán állta útját az Európa-bajnokságig a hatalmas meglepetésre az A-csoportot uraló Izland előtt. A hazaiak „könnyű prédára” számítottak, hiszen idegenben könnyedén, 3–0-ra nyerni tudtak Gylfi Sigurdssonék.

Ennek ellenére a vendégek most nem adták könnyen magukat, ráadásul Aron Gunnarsson miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak a második félidőben. Az egy pont azért így is meglett, ezzel pedig a biztos Eb-kvalifikáció is.

B–CSOPORT

A Ciprus–Belgium találkozó nézőközönsége nem véletlenül növekedett meg néhány walesivel, Gareth Bale-ék Eb-helye ugyanis Eden Hazard-ék kezében volt. Ha a belgák nem nyertek volna, a csoportriválisok bebiztosították volna helyüket már vasárnap az Európa-bajnokságra.

A ciprusiak szívesen segítettek volna, és kisebb meglepetésre jól tartották magukat, és az első félidőt kihúzták gól nélkül.



A fordulás után aztán Marc Wilmots „fiai” csak begyötörték a hőn áhított gólt Eden Hazard révén, így egyelőre megálljt parancsoltak Walesnek.

A csoport másik találkozóján Bosznia-Hercegovina három góllal legyőzte Andorrát, így megelőzte Ciprust, és feljött a tabella negyedik helyére, és megőrizte esélyét a pótselejtezőre.

A találkozó azonban nem a gólok helyett egy páros kiállítás miatt marad emlékezetes.



Muhamed Besic, a Ferencváros korábbi játékosa ugyanis Victor Rodríguezzel együtt a 63. percben már mehetett zuhanyozni. A nagy lökdösődés egy elkésett andorrai belépő után alakult ki, Besic pedig azért kapott pirosat, mert a rágójával megdobta az ellenfél játékosát.

EB 2016

SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ

A-csoport
Izland–Kazahsztán 0–0
Reykjavík, Laugardalsvöllur. V: Jevhen Aranovszkij (ukrán)
IZLAND: Halldórsson – B. Saevarsson, Árnason, R.Sigurdsson, A. Skúlason – A. Gunnarsson, G. Sigurdsson – Gudmundsson, B. Bjarnason – Bödvarsson (Kjartansson, 85.), Sigthórsson. Szövetésgi kapitány: Lars Lagerbäck
KAZAHSZTÁN: Pokatilov – Gurman, Logvinyenko, Malij, Szujumbajev – Kuat, Szmakov, Iszlamhan – Dzsolcsijev (Merkel, a szünetben), Nuszerbajev (Scsetkin, 76.), Konysbaev. Szövetségi kapitány: Jurij Krasznozsan
Kiállítva: A. Gunnarsson (89.)

KORÁBBAN
Törökország–Hollandia 3–0 (2–0)
Konya, Konya Büyüksehir Torku Aréna. V: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
TÖRÖKORSZÁG: Volkan Babacan – Sener Özbayrakli, Serdar Aziz, Hakan Balta, Caner Erkin – Selcuk Inan – Ozan Tufan, Oguzhan Özyakup (Olcay Sahan, 83.) – Hakan Calhanoglu (Mehmet Topal, 65.), Burak Yilmaz, Arda Turan (Volkan Sen, 57.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
HOLLANDIA: Cillessen – Van der Wiel, De Vrij (Wijnaldum, a szünetben), Riedewald, Blind (De Jong, 74.) – Klaassen, Bruma – Sneijder – Narsingh (Promes, 69.), Van Persie, Depay. Szövetségi kapitány: Danny Blind
Gólszerző: Oguzhan Özyakup (8.), Arda Turan (26.), Burak Yilmaz (86.)

Lettország–Csehország 1–2 (0–2)
Riga, Skonto Stadion. V: Deniz Aytekin (német)
LETTORSZÁG: Vanins – Freimanis (Gabovs, 33.), Gorkss, Dubra, Maksimenko – Fertovs, Tarasovs – Kamess (Visnakovs, 29.), Zjuzins – Rakels, Karasausks (Cauna, 66.). Szövetségi kapitány: Marians Pahars
CSEHORSZÁG: P. Cech – Kaderábek, Suchy, Procházka, Limbersky – Darida, Pavelka – Dockal, Kolár (Krejcí, 54.), Sural (Vanek, 77.) – Skoda. Szövetségi kapitány: Pavel Vrba
Gólszerző: Zjuzins (73.), ill. Limbersky (13.), Darida (25.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 8 6 1 1 15–3 +12 19
2. Csehország 8 6 1 1 16–10 +6 19
3. Törökország 8 3 3 2 11–9 +2 12
4. Hollandia 8 3 1 4 13–10 +3 10
5. Lettország 8 4 4 4–16 –12 4
6. Kazahsztán 8 2 6 5–16 –11 2

B-csoport
Bosznia-Hercegovina–Andorra 3–0 (3–0)
Zenica, Bilino polje Stadion. V: Arnold Hunter (északír)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Bicakcic, Sunjic, Spahic, Kolasinac (Vrancic, 79.) – Besic, Pjanic (Hadzic, 45.) – Zec, Lulic – Ibisevic, Dzeko (Djuric, 67.). Szövetségi kapitány: Mehmed Bazdarevic
ANDORRA: Ferran Pol – M. San Nicolás, Ildefons Lima, Rebés, Marc Garcia – Sonejee, Ayala (Peppe, 81.) – C. Martínez (A. Sánchez, 76.), M. Vieira, Rodríguez – Riera (Alves, 87.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
G: Ibisevic (14.), Dzeko (30.), Lulic (45.)
Kiállítva: Besic (63.), ill. Rodríguez (64.)

Ciprus–Belgium 0–1 (0–0)
Nicosia, GSp Stadion. V: Vladiszlav Bezborodov (orosz)
CIPRUS: Giorgallidesz – Demetriu, Laifisz, Dossa Júnior, Antoniadesz – Makridisz, Nikolau (Artimatasz, 84.), Economidesz – Haralambidisz (Laban, 53.), Mytidisz (Szotiriu, 11.), Makrisz. Szövetségi kapitány: Haralamposz Hrisztodulu
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vermaelen, Vertonghen – Fellaini (Mertens, 64.), Witsel, Nainggolan – De Bruyne, Benteke (Origi, a szünetben), Hazard. Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
G: Hazard (86.)

KORÁBBAN
Wales–Izrael 0–0
Cardiff, Cardiff City Stadion. V: Ivan Bebek (horvát)
WALES: Hennessey – Gunter, Richards, A. Williams, Davies, N. Taylor – King (Vokes, 86.), Ramsey, Edwards – Robson-Kanu (Church, 79.), Bale. Szövetségi kapitány: Chris Coleman
IZRAEL: Marciano – Dgani, Ben Haim I, Dasza, Tibi, Ben Harus – Bitton, Natho – Zahavi (Hemed, a szünetben), Dabbur, Kajal (Ben Haim II, a szünetben). Szövetségi kapitány: Eli Gutman

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 8 5 3 9–2 +7 18
2. Belgium 8 5 2 1 17–3 +14 17
3. Izrael 8 4 1 3 14–9 +5 13
4. Bosznia-Hercegovina 8 3 2 3 12–10 +2 11
5. Ciprus 8 3 5 12–13 –1 9
6. Andorra 8 8 3–30 –27 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik