Vb 2022: csúcsok közelében az argentin válogatott

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.10.07. 11:35
null
Lionel Scaloni kapitány irányításával szárnyalnak az argentinok, élükön az utolsó vb-jére készülő Lionel Messivel (Fotó: Getty Images)
Az argentin válogatott már 35 mérkőzés óta veretlen Lionel Scaloni szövetségi kapitánnyal – elsősorban Lionel Messinek köszönhetően.

 

A világbajnokság közeledtével egyre jobb formába lendül az előző idényben leginkább önmagát kereső Lionel Messi. A hétszeres aranylabdás játékos szerdán is eredményes volt, ezúttal a Bajnokok Ligájában – igaz, a Benfica ellen szerzett gólja nem volt elég a Paris Saint-Germain győzelméhez (1–1) –, így sorozatban már a hatodik mérkőzésén talált a kapuba. Hasonló szériát előzőleg 2018 decembere és 2019 februárja között produkált, amikor még az FC Barcelona játékosaként kilenc egymást követő fellépésén 12 gólt szerzett.

A gól/mérkőzés mutatója egyébként a jelenlegi sorozatában is meghaladja az egyes átlagot, mert a két-két PSG-s meccse között két válogatott találkozón is pályára lépett, amelyeken egyaránt duplázott.

És éppen ez utóbbi statisztika villanyozza fel az argentin közvéleményt, a nemzeti csapatban a 164-szeres válogatott Lionel Messi ugyanis mindig visszafogottabb teljesítményt nyújtott, mint a Barcelonában, mostanában viszont nemcsak új egyesületében, a PSG-ben brillírozik, hanem a válogatottban is. Sőt, mintha a PSG-ben csak most vette volna fel a válogatottbeli tempóját!

Merthogy Argentína színeiben egy ideje megállíthatatlan. Ha csak a csapat utóbbi három mérkőzését nézzük, a 11 szerzett gólból kilenc az övé. Jóllehet három felkészülési mérkőzésről van szó, nem túl acélos ellenfelekkel szemben, aligha szorul magyarázkodásra egy támadó, ha Észtország ellen öt gólt lő, Honduras ellen duplázik, majd Jamaica ellen úgy szerez kettőt, hogy csak fél órát játszik.

Ami viszont ennél is beszédesebb, hogy igazán azóta indult be, hogy Lionel Scalonit nevezték ki az argentin válogatott szövetségi kapitányának 2018 augusztusában. Az eltelt jó négy évben Argentína 96 gólt szerzett, és Lionel Messi a legeredményesebb játékos 25-tel, ami több mint a negyede az első válogatottsága (2005) óta felhalmozott 90-nek. Őt egyébként a 21 gólos Lautaro Marítnez követi a sorban ebben az időszakban, majd újabb szakadék következik, Ángel Di María öt góllal a harmadik, Paulo Dybala hárommal a negyedik.

Argentínában mégsem aggódnak emiatt, a fantasztikus teljesítményt nyújtó Lionel Messi mellett ugyanis már 24 játékos talált be a Scaloni-érában, és úgy tűnik, a világ legjobb labdarúgójának vezetésével valóban ütőképes csapatot alakított ki a szövetségi kapitány.

Érkezése óta az argentinok 49 mérkőzésen csak négyszer kaptak ki – 33 győzelem és 12 döntetlen mellett –, de ami lényegesebb, hogy az utóbbi 35 meccsükön nem találtak legyőzőre, 24 győzelem és 11 döntetlen a mérleg. Ezzel pedig beállították minden idők második leghosszabb veretlenségi sorozatát a válogatottak között – Brazília 1993 és 1996, míg Spanyolország 2007 és 2009 között büszkélkedett 35 veretlen csatával –, és már csak két mérkőzésre vannak Olaszország 2018 és 2021 között felállított abszolút csúcsától.

Természetesen ez az argentin válogatott leghosszabb veretlenségi sorozata, de korántsem volt könnyű elérni, mert az előző csúcsot a két Copa Americát (1991, 1993) is elhódító, Alfio Basile vezette csapat szintén lenyűgöző, 31 veretlen mérkőzéssel tartotta. Lionel Scaloni gárdája legutóbb egyébként éppen Copa América-mérkőzésen, a Brazília elleni 2019-es elődöntőben kapott ki (0–2), azóta a Basile-féle alakulat után először tudott kontinentális tornát nyerni Argentínának: 2021-ben a döntőben Brazíliát verte meg (1–0) a Maracanában.

És ami tovább növeli a csapat érdemeit, hogy a 35 veretlen meccs közül 26 tétmérkőzés volt, amivel beállította a legendás Guillermo Stábile edzette válogatott vonatkozó csúcsát.

Most tehát az argentinok a csúcsdöntések küszöbén állnak, és figyelembe véve az eddigi teljesítményüket, illetve a versenynaptárt, elképzelhető, hogy át is lépik ezt a küszöböt. A november 20-án kezdődő katari világbajnokság előtt az Arab Emírségek ellen lesz még egy felkészülési mérkőzésük, majd a vb-n Szaúd-Arábia ellen kezdenek – ezen a két összecsapáson amúgy sem illene elhasalniuk.

Ha ezek megvannak, a Mexikó elleni csoportmérkőzésen dőlhet meg az olaszok 37-es veretlenségi sorozata, és utána ki tudja, mit hoz a folytatás…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik