Vb 2022: Karim Benzema sérülés miatt kihagyja a vébét – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 23:41
null
Karim Benzema nem lesz ott Katarban (Fotó: Getty Images)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a francia labdarúgó-válogatott szombati edzésén megsérült a friss aranylabdás Karim Benzema. Azóta hivatalossá vált, hogy a Real Madrid csatárklasszisa kihagyja a vasárnap kezdődő katari vb-t.



Benzema szombaton sérült meg a francia válogatott edzésén. A francia sajtó úgy értesült, nem a combizmára sérült rá (amely miatt több hetet is kihagyott ősszel a Real Madridban), új sérülésről, izomsérülésről van szó.

A francia válogatott szombaton késő este bejelentette, hogy a friss aranylabdás csatár nem tudja vállalni a játékot Katarban, így nem lesz a keret tagja.

A címvédő francia válogatott szövetségi kapitányának, Didier Deschamps-nak hétfőig van lehetősége Benzema helyett egy másik játékost behívni a végleges, 26 fős keretbe. A francia sajtó szerint a Monaco támadója, Wissam Ben Yedder pótolhatja.

Mint ismert, az egyébként is kulcsembereiket (pl. Mike Maignant, Paul Pogbát és N'Golo Kantét) nélkülöző franciák a válogatott felkészülése során már Christopher Nkunkut is elvesztették sérülés miatt, őt Kolo Muani pótolta a keretben.

1978 óta először fordul elő, hogy az aktuális aranylabdás nem lesz ott a világbajnokságon.


FRANCIAORSZÁG
KAPUSOK: 1 Hugo Lloris (Tottenham Hotspur – Anglia), 16 Steve Mandanda (Rennes), 23 Alphonse Areola (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: 2
Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), 3 Axel Disasi (AS Monaco), 4 Raphaël Varane (Manchester United – Anglia), 5 Jules Koundé (FC Barcelona – Spanyolország), 17 William Saliba (Arsenal – Anglia), 18 Dayot Upamecano (Bayern München – Németország), 21 Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), 22 Théo Hernandez (AC Milan – Olaszország), 24 Ibrahima Konaté (Liverpool – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
6 Mattéo Guendouzi (Marseille), 8 Aurélien Tchouaméni (Real Madrid – Spanyolország), 13 Youssouf Fofana (Monaco), 14 Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), 15 Jordan Veretout (Marseille), 25 Eduardo Camavinga (Real Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK:
7 Antoine Griezmann (Atlético Madrid – Spanyolország), 9 Olivier Giroud (AC Milan – Olaszország), 10 Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain), 11 Ousmane Dembélé (FC Barcelona – Spanyolország), 12 Randal Kolo Muani (Eintracht Frankfurt – Németország), 20 Kingsley Coman (Bayern München – Németország), 26 Marcus Thuram (Borussia Mönchengladbach – Németország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
22 órája

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58
Ezek is érdekelhetik