Totti elmondta, melyik két mostani játékos férne be a 2006-os olasz keretbe

2024.06.16. 19:27
Csak ketten? Ennyien biztosan (Fotó: AFP)
Francesco Totti szerint a mostani olasz válogatottból Federico Chiesa és Nicolo Barella biztosan befért volna a 2006-ban világbajnokságot nyerő olasz válogatott keretébe, ugyanakkor viccesen azt is megjegyezte, ha ő lett volna az edző, az albánok elleni mérkőzésen azonnal lecseréli az első percben hatalmasat hibázó Federico Dimarcót.


„Meglehet, többen is beférnének a kétezerhatos keretbe, talán hárman vagy négyen is, de az biztos, Chiesa és Barella tökéletesen illeszkedett volna ahhoz a csapathoz. Minden játékos álma a világbajnokság megnyerése, én akkor az utolsó tizenegyes után nem vettem észre, hogy nyertünk, igazából még ma is sokszor nehezen hiszem ezt el.”

Totti megdicsérte ezt követően Gianluca Scamaccát, az AS Roma akadémiájának egykori növendékét, különösen a csatár erőnlétét emelte ki. Visszatért még Dimarcóra is a Sky Sport Italiának adott miniinterjúban: 

„Ezért nem lehetek edző. Én azonnal lecserélném azt a játékost, aki ilyen hibát követ el – mondta mosolyogva. – Dimarco sokat fejlődött ebben az idényben, ezen a mérkőzésen nem ment neki az elején, de utána már nem volt vele gond.”

 

Legfrissebb hírek

Egyre trehányabb olasz meló – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 23:50

„Ha bűnbakra lesz szükség, félreállok” – Buffon az olaszok vb-esélyeiről

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 13:16

Visszavonult a korábbi olasz válogatott labdarúgó

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 09:05

Az olaszok világbajnok legendájáról kapott becenevet Tóth Alex

Légiósok
2026.02.11. 13:30

Női vízilabda Eb: sima görög győzelem az olaszok ellen

Vízilabda
2026.01.31. 15:36

Görögország fölényes győzelemmel szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.25. 18:19

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Az olaszok két góllal verték meg a grúzokat a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.17. 17:03
Ezek is érdekelhetik