A dán szövetségi kapitány a bírót hibáztatta a németek elleni vereség után

T. Z.T. Z.
2024.06.30. 08:14

Mint ismert, a házigazda Németország 2–0-ra legyőzte Dániát a labdarúgó Európa-bajnokság szombati nyolcaddöntőjében, és ezzel bejutott a következő körbe. A mérkőzés után a két szövetségi kapitány, Julian Nagelsmann és Kasper Hjulmand értékelte a látottakat – előbbi boldog volt, utóbbi viszont igencsak ki volt akadva a játékvezető tevékenysége miatt.

„Ez egy vad mérkőzés volt! – idézte a győztes hadvezért, Julian Nagelsmannt a mérkőzés után az uefa.com. – Az első húsz percben a torna legjobb játékát mutattuk be, aztán jött a zivatar. Kai (Havertz) a nagyon jól teljesített, és a stadion közönsége is sokat lökött a teljesítményünkön. Nem volt egy könnyű meccs, Dánia remekül teljesített. Próbáltuk erőltetni a dolgokat, talán túlságosan is, mégis a szurkolók segítségével végül sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Büszke vagyok a csapatra.”

Kasper Hjulmand, a dán válogatott szövetségi kapitánya viszont érthetően már nem ünnepelt – olyannyira nem, hogy mérkőzés utáni nyilatkozatában részben a találkozó játékvezetőjét, Michael Olivert tette felelőssé csapata verségéért. Mint ismert, a játékvezető a mérkőzésen VAR-vizsgálat után előbb elvett egy gólt les miatt Joachim Andersentól, majd a védő kezezése után tizenegyest ítélt a németeknek. „Ez az egész nevetséges! Azt gondolom, hogy ha megadják a gólunkat, megnyertük volna a mérkőzést” – fakadt ki a sajtótájékoztatón a dán szakember. 

A MÉRKŐZÉS UTÁNI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57

Holland segítővel bővült Julian Nagelsmann szakmai stábja – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.10. 19:14

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Kiállt Wirtz mellett a németek kapitánya; Klopp szerint száz évente születik ekkora tehetség

Angol labdarúgás
2025.10.12. 14:44

Egy újonc és egy visszatérő a német válogatott keretében

Foci vb 2026
2025.10.02. 12:38

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik