Eb 2016: 3 orosz szurkolót bíróság elé állítanak Marseille-ben

2016.06.16. 12:36
Három orosz szurkolónak kell bíróság elé állnia a dél-franciaországi Marseille-ben a hétvégi rendbontások miatt a két nappal ezelőtt őrizetbe vett 43 közül – közölte csütörtökön a helyi ügyész.


Húsz másik, 25 és 40 év közötti orosz állampolgárt – akik ellen viszont nem indult igazságügyi eljárás – kiutasítottak a francia hatóságok a közrend megzavarása miatt. Azzal gyanúsítják őket, hogy az incidensek helyszínein voltak. Jelenleg a marseille-i fegyházban tartják őket őrizetben, hétfőn toloncolják ki őket.
Húsz másik, 25 és 40 év közötti orosz állampolgárt – akik ellen viszont nem indult igazságügyi eljárás – kiutasítottak a francia hatóságok a közrend megzavarása miatt. Azzal gyanúsítják őket, hogy az incidensek helyszínein voltak. Jelenleg a marseille-i fegyházban tartják őket őrizetben, hétfőn toloncolják ki őket.

Húsz, kedden előállított orosz szurkolót szabadon engedett a francia rendőrség.

Brice Robin marseille-i ügyész elmondta: három orosz drukkernek és egy franciának kell bíróság elé állnia erőszakos cselekmények miatt.

Az ügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy a 150 „kiválóan felkészített” orosz huligán közül egyet sem sikerült az incidenseket követően a helyszínen őrizetbe venni. A péntek és szombat esti összecsapásokban 35-en sérültek meg a városközpontban, szinte mindannyian brit szurkolók.
A 43 orosz szurkolót kedden vették őrizetbe egy buszban, a Marseille-től 170 kilométerre található Mandelieu-la-Napoule településen, amikor éppen Lille-be indultak, ahol Oroszország szerdán játszotta a második mérkőzését Szlovákia ellen.

Valamennyiüket Marseille-be szállították, ahol egyesével kihallgatták őket. A rendőrök a térfigyelő kamerák és több száz fotó alapján próbálták meg azonosítani a hétvégi erőszakos cselekmények elkövetőit.

Az ügy diplomáciai bonyodalmat okozott: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán szóbeli üzenetet intézett francia hivatali partneréhez, Jean-Marc Ayrault-hoz, Moszkvában pedig a külügyi tárca behívatta a francia nagykövetet.

Hétfőn tíz szurkolónak, hat britnek, három franciának és egy osztráknak kellett bíróság elé állnia azok közül, akik a szombati angol–orosz labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben. Valamennyien több hónapnyi börtönbüntetést kaptak, amelynek letöltését azonnal megkezdték.

 

Legfrissebb hírek

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
2026.06.12. 11:34

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
2026.05.24. 14:01

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12
Ezek is érdekelhetik