Tényleg minden rendben, a Williams az üzemanyag miatt sem aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 07:29
null
Valtteri Bottas a két szahíri versenyszimulációja alatt egyáltalán nem aggódott az üzemanyaglimit miatt (Fotó: Action Images)
A Williams a téli teszteken nemcsak megbízható és gyors autóval állt elő, hanem a versenyszimulációk alatt az üzemanyag-fogyasztás miatt sem kellett aggódnia, simán teljesítette a nagydíjtávokat. Fernando Alonso szerint Felipe Massa jól döntött, amikor a legendás csapatot választotta, és biztos benne, hogy a brazil kemény rivális lesz. Az istálló vezetői azonban semmit sem akarnak elkiabálni.

A téli Formula–1-es teszteken a Williams-istálló szerezte a legkellemesebb meglepetést azzal, hogy Felipe Massa révén a legjobb köridőt érte el Bahreinben, és hogy az FW36-os igazán megbízhatóan körözött, csak a tesztelés legvégén állt le, amikor már széthajtották benne az elöregedett motort. A csapatot szinte mindenki a legjobbak közé várja azt követően, hogy tavaly fennállása egyik legrosszabb idényét teljesítette egy-egy nyolcadik és tizedik helyezéssel.

Rod Nelson vezető mérnök szerint elérték, amit a tesztelés előtt célul tűztek ki.

„Eddig úgy tűnik, minden rendben van a felkészülésünkkel, de ezt le kell kopognom. Elkészültünk a házi feladatunkkal, rendkívüli tett ez a csapattól – mondta Nelson. – A várakozásainkat nem akarjuk átfogalmazni, mert csalókák lehetnek a teszteredmények, bárki használhatott az autójában plusz húsz kilogramm üzemanyagot hozzánk képest. Inkább várjunk az esélylatolgatással, mielőtt még pofára esnénk.”

Valtteri Bottas azért bizakodó volt.

„Egy versenyszimulációt teljesítettem a főhadiszálláson a szimulátorban és kettőt Bahreinben. A legfőbb célunk az volt, hogy ne kelljen visszafogni a vezetés során magunkat, mégis elég legyen a száz kilogramm üzemanyag, amellyel teljesíteni kell a versenytávot. Azt kell mondanom, Bahreinben ez egyáltalán nem okozott problémát, a szokásos módon vezethettem. Szerintem a futamok nagy részén nem lesz probléma a fogyasztás” – mondta a finn.

A Williamsről a riválisok többsége elismerően nyilatkozik, és Fernando Alonso különösen örül neki, hogy korábbi csapattársa, Felipe Massa jó helyre került.

„Sokszor beszéltem Felipével, és nagyon kisimultnak tűnik. Boldog a Williamsnél, elégedett az autóval, nagyon erős tele volt a csapatának – mondta Alonso. – A Williams legendás istálló, és úgy tűnik, ismét az élen csatázik majd, mint régen. Nagyon örülök, hogy Felipe ilyen lehetőséget kap, és biztos vagyok benne, hogy kemény ellenfél lesz.”

Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
16 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
29 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
54 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
2 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
12 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
13 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
15 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik