Megváltóból elüldözött – Sebastian Vettel kálváriája

BIZTATÓ KEZDETEK (2015–2016)

A Red Bullnál hat év alatt bezsebelt 38 győzelem és négy világbajnoki cím után Sebastian Vettelben már 2014-ben megfogalmazódott a vágy az új impulzus és kihívás iránt, amit csak megerősített benne a pocsékul sikerült évad és a házon belüli vereség Daniel Ricciardótól. A Ferrari és Fernando Alonso kapcsolata éppen ebben az időszakban kezdett megromlani, így a patinás csapat a háttérben már Vettelnél is puhatolózott, aki hamar leszögezte: ha nem nyeri meg a vb-címet 2014-ben a Red Bull-lal, a következő évben szívesen váltana Maranellóba. Az egyezséget már ősszel sikerült nyélbe ütni, a versenyző pedig az év végétől olyan lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába, amellyel azonnal belopta magát a csapattagok szívébe. Eleinte mindenhová saját kis jegyzetfüzetével járkált, rengeteg időt töltött a gyárban és egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki a munkatársaival. A fényes jövőt vetítette előre az is, hogy a Ferrari katasztrofálisan sikerült 2014-es konstrukciója után a következő évben sokkal versenyképesebb autóval rukkolt ki, az pedig minden képzeletet felülmúlt, hogy Vettel már a második versenyét – a 2015. március 29-i Malajziai Nagydíjat – megnyerte az olasz csapat színeiben.

Ekkoriban úgy tűnt, az istálló tényleg megtalálta azt a vezérpilótát, akire – a sokszor negatív hangulatot keltő Alonso után – annyira vágyott, így a következő német hozhatja el a csapat újabb aranykorszakát. Vettel három győzelemmel, a Ferrari pedig a konstruktőri második hellyel zárta a 2015-ös idényt, vagyis egyértelműnek látszott a felfelé ívelő tendencia, ezért is érte hideg zuhanyként az egész istállót a következő évi vergődés. A további fejlődés és a Mercedes szorongatása helyett az olasz csapat visszacsúszott az erősorrend harmadik helyére, ezért Vettel sem tehetett mást, minthogy a 2017-es nagy aerodinamikai szabályváltozásokba fektette bizalmát, és hitt benne, hogy kollégái újra rátalálnak a helyes ösvényre.

ÖSSZEOMLÁS A CSÚCS KÖZELÉBEN (2017–2018)

A kudarcokkal teli, győzelemmentes 2016-os évad után óriási lökést adott a Ferrarinak és Vettelnek, hogy kapásból diadallal kezdte az új évadot. A következő nagydíjakon ráadásul bebizonyosodott, nem csupán kicsúszott eredmény volt a melbourne-i, hiszen a német pilóta az első hat futamon három győzelemmel és három második hellyel magabiztosan állt a tabella élén. Vettel még a nyári szünetre is egészséges előnnyel vonulhatott, ám a nyomás mintha őt és csapatát is megroppantotta volna. Korábban már Azerbajdzsánban is nagyon értékes pontokat dobott el, amikor magáról megfeledkezve a biztonsági autós időszak alatt dühében nekiment Lewis Hamilton autójának, és tíz másodperces stop and go büntetést kapott. Aztán ősszel teljesen elkerülhető rajtbalesetbe keveredett Szingapúrban, Szuzukában technikai hiba miatt nullázott, a Mercedes ellen pedig ennyi hiba nem fér bele. Ez volt az első olyan időszak Vettel érkezése óta, amikor igazán feszültté vált a hangulat Maranellóban, mert a lelke mélyén mindenki érezte, óriási lehetőséget szalasztott el az elkerülhető hibák nyomán.

A négyszeres világbajnokra háruló nyomás ráadásul csak tovább fokozódott 2018-ra, mert a Ferrari ebben az évben már tényleg igazán ütőképes autót épített, amellyel le lehetett volna győzni a Mercedest. Vettel két győzelemmel kezdte az idényt, ám ezt követően bántóan sok alkalommal képtelen volt kiaknázni a remek Ferrarijában rejlő lehetőségeket. Bár a legtöbben csak hockenheimi szarvashibájára emlékeznek, amikor vezető pozícióból csúszott ki, ezen kívül is kisebb-nagyobb rontások sorozatával borzolta a kedélyeket. Bakiban, Le Castellet-ben, Monzában és Szuzukában is kulcsfontosságú pillanatokban hibázott, az idény végére teljesen összeomolva a nyomás alatt. Ez volt az az év, amikor nem egyértelműen Hamiltoné volt a legjobb autó, Vettel mégis tálcán kínálta fel neki a világbajnoki címet, a Ferrari pedig ezek után már egyre kevésbé hitt benne, hogy ő lesz Schumacher méltó utódja.

EGYRE CSAK LEJJEBB (2019–2020)

Vettel és a Ferrari egyre bizonytalanabb kapcsolatát jelzi az is, hogy hiába ragaszkodott a pilóta az évek során foggal-körömmel Kimi Räikkönenhez csapattársként, 2019-re már nem vették figyelembe kérését, és a „nyakára hozták” az ifjú Charles Leclerc-t, aki sokkolóan magabiztos teljesítményt nyújtott a kezdet kezdetétől. Hasonló volt a helyzet, mint amikor 2007-ben a McLarennél Fernando Alonso mellé odatették a villámgyors Lewis Hamiltont, azzal a különbséggel, hogy a Ferrarinak ezúttal nem volt reális esélye a vb-címre. Az újabb aerodinamikai és gumiszerkezeti módosításokkal ugyanis már nem tudtak megbirkózni Maranellóban, Vettel helyzetét pedig rontotta, hogy újabb és újabb pofonokat kapott Leclerc-től. Az idényt egyetlen szerencsés győzelemmel zárta csapattársa mögött a tabellán, a hideg zuhany viszont csak ezután jött. Mert hiába a bukdácsolás, a 2020 utáni szerződéshosszabbítás így is csak formalitásnak tűnt, a Ferrari azonban a világjárvány kitörését követően megváltoztatta elképzelését a jövőt illetően. Egy négyszeres világbajnokkal szemben egészen méltatlan, már-már megalázó módon az idény kezdete előtt telefonon közölték vele, hogy az év végén mehet amerre lát, s ez meg is pecsételte a szezont.

A csapatvezetők és a pilóta viszonya nyilvánvalóan megromlott, miközben a Ferrarinak „sikerült” az elmúlt évtizedek egyik legsilányabb autóját megalkotnia, hogy Vettel búcsúja még borzalmasabb legyen. A német ráadásul annyit sem tudott kihozni a pocsék konstrukcióból, mint Leclerc, így hat évvel azután, hogy megváltóként fogadták Maranellóban, bukott emberként távozott a hátsó ajtón. Nagyon nehéz magyarázatot találni rá, hogy a Red Bullnál klasszisteljesítmények sorát szállító Vettel miként keveredett ilyen negatív spirálba a Ferrarinál, de a házasság, amelyről úgy tűnt, a mennyben köttetett, csúfos válással ért véget az összességében sikertelen hat idény után.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 9-i lapszámában jelent meg.)