Így reagált az F1 világa Rosberg visszavonulására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.02. 17:51
null
A bécsi bejelentés: Rosbergen azért látszanak az érzelmek… (Fotó: AFP)
Mindenkit teljesen váratlanul ért a hír, hogy Nico Rosberg, a 2016-os egyéni Formula–1-es világbajnok bejelentette Bécsben: befejezi pályafutását, és a csúcson vonul vissza. Ahogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, izgalmas bejelentés ez egyben – új szabályok jönnek 2017-re, az elmúlt években domináns szerepet betöltő istállónál pedig megüresedik egy pilótaülés.

Toto Wolff (a Mercedes csapatfőnöke): „Bátor döntést hozott Nico, bizonyítja ezzel a karakterének erejét. Világbajnokként, pályafutása csúcsán, gyerekkori álmát beteljesítve hozott meg egy ilyen döntést. Egyből elfogadtam a döntését, ahogy bejelentette nekem. Lehetetlen teljesen leírni egy emberi lényt néhány szóval, de számomra Nico a született tehetség és a küzdőszellem elegye – ez repítette ilyen messzire. A karrierje során végig azt mondogatták neki, arannyal kövezték ki az útját, és automatikusan csak világbajnok apja nyomdokaiba kell lépnie – de az igazság az, hogy az ő útja végig nehezebb és buktatókkal teli volt. Még többet kellett harcolnia, az elvárások súlyával a vállán. Váratlan, de izgalmas bejelentés ez a csapatnak. Új szabályok jönnek, és van egy szabad pilótaülés a Mercedesnél. Átgondoljuk a döntést, és meg kell találnunk a helyes utat.”

Niki Lauda (a Mercedes elöljárója): „Toto Wolff-fal már napok óta tudtuk. Amikor megtudtam, ugyanannyira meglepett voltam, mint most sokan. A csúcson van. Megkérdeztem, vajon száz százalékig biztos-e a döntésben. Azt mondta, ezer százalékig. Tiszta beszéd. A Nico távozása által hagyott űrt betölteni lehetetlen, újrakezdésre van szükség. De hát ez nem katasztrófa: új kezdet jön egy új pilótával. Karácsony előtt döntést hozunk.”

Sebastian Vettel (négyszeres F1-es világbajnok, a Ferrari pilótája): „Nagyon meglepett és sokkolt Nico Rosberg visszavonulásának híre. Mindannyian a legjobbakat kívánjuk neked, Nico!”

Romain Grosjean (a Haas pilótája): „Minden tiszteletem, barátom!”

Juan Pablo Montoya (kétszeres vb-3. korábbi F1-es pilóta): „Hihetetlen a hír Nico Rosberg visszavonulásáról. Nagyon bátor, hogy meghozta ezt a döntést.”

Kevin Magnussen (2017-től a Haas pilótája): „Nagy tisztelet. Sok szerencsét, Nico Rosberg.”

David Coulthard (246 futamon induló, vb-2. korábbi F1-es pilóta): „Nico Rosberg visszavonult. Ki számított erre? Én biztos nem. Ez egy kicsit Mika Häkkinenre emlékeztet, aki a csapattársam volt. Hasonló korban volt, amikor a második világbajnoki címe után bejelentette a visszavonulását. Kimerült volt és mentálisan fáradt. Mika szerintem néhány évvel később megbánta ezt, és eljátszott a visszatérés gondolatával. Nico versenyzőcsaládban nőtt fel, elérte a célját, teljesen megérdemelten lett világbajnok. A legjobbakat kívánom neki.”

A Mercedes F1-es csapatának Twitter-oldala: Álom… Beteljesült… Köszönjük, Nico!

Max Chilton (korábbi F1-es pilóta): „Épp most akadtam bele a Nico Rosberg visszavonulásáról szóló hírbe. Nem jutok szóhoz, de csak dicsérni tudom őt.”

Sergio Pérez (a Force India pilótája): „Nagy bajnok, nem vitás!!!! Csodállak, Nico Rosberg.”

Johnny Herbert (vb-4. korábbi F1-es pilóta): „Wow, Nico Rosberg világbajnokként vonul vissza. Milyen remek mód egy nagyszerű pályafutás lezárására. Élvezd a családi életet!”

F1: Nico Rosberg bejelentette visszavonulását - NSO

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik