F1: Úgy tűnik, kezd elúszni az idény a Ferrarinak – Brawn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.30. 10:57
null
Hamilton nem elégedett; Vettel a tavalyi belga futam óta vár a győzelemre (Fotó: AFP)
A Mercedes eddig mind a hat versenyen győzelmet aratott a Formula–1 2019-es idényében, ám az egyéni vb-összetettet vezető Lewis Hamilton mégsem elégedett a teljesítményével. Márkatársa, Valtteri Bottas eközben erősen indított, és Toto Wolff úgy véli, a monacói vereség után csak erősebben tér vissza a pilóta. A finn idei formáját Mika Häkkinen is méltatta, miközben Ross Brawnnal egyetemben lesújtóan beszélt a Ferrari helyzetéről.

 

EGYELŐRE NEM NYÚJT MAXIMUMOT

Lewis Hamilton az eddig eltelt hat versenyből négyen aratott győzelmet, és jelenleg 17 ponttal vezeti az egyéni vb-összetett márkatársa, Valtteri Bottas előtt. Ám a címvédő egyáltalán nem elégedett a teljesítményével, a Spanyol Nagydíjat követően elmondta, szenved az egykörös tempójával, míg a monacói győzelem után arról beszélt, még egyáltalán nem teljesít a maximumon.

„Határozottan úgy érzem, hogy eddig csak átlagos teljesítményt nyújtottam. Talán egy kicsit az átlag felett, de összességében eléggé átlagos volt az első hat futamom. Mindent megtettem, amit csak tudtam: felkészülten érkeztem, azonban továbbra sem tudom kiaknázni az autóban rejlő potenciált, ez valamiért nehézséget okoz nekem” – mondta a címvédő, aki ennek ellenére az elmúlt évek egyik legeredményesebb idénykezdetét tudhatja maga mögött.

Ugyanis négy győzelme mellett két második helyet, illetve egy leggyorsabb kört ért el, így 137 pont áll a neve mellett, vagyis 27 ponttal több, mint egy évvel ezelőtt az év ugyanezen szakaszában, míg 2017-hez képest 33 ponttal gyűjtött többet.

„Ahogy egyre több tudásra teszek szert a kocsival kapcsolatban, úgy fog javulni a teljesítményem is. Ebben nagy szerepe lesz a gumik megértésének is, hiszen az idén még szűkebb a működési tartományuk. Remélem, egy ponton sikerül kiküszöbölnöm a problémákat, és képes leszek kihozni magamból, ami bennem van. Hogy erre a következő versenyen, vagy tíz futam múlva kerül sor, azt nem tudom, de az biztos, nagyon összpontosítok, hogy sikerüljön” – tette hozzá a brit.

BOTTAS REMEK FORMÁBAN

„A 2019-es Valtteri csak erősebben fog visszatérni ezután. Elképesztő tempót mutatott az időmérőn, és nincs kétségem afelől, hogy ez annyira felbosszantja, hogy még erősebben tér vissza Kanadában” – beszélt a finnről csapatfőnöke, Toto Wolff a monacói hétvégét követően.

„Megvolt a tempója ezen a hétvégén: pole pozíciót szerezhetett volna és a második hely a minimum lett volna a futamon. Most úgy érzi, elvették ezt tőle” – utalt arra, hogy a Max Verstappennel a bokszutcában történt incidens miatt nemcsak a második helyet vesztette el, hanem az újabb, kényszerű csere nyomán egészen a negyedik pozícióig esett vissza, és csak a holland büntetése miatt állhatott fel végül a dobogóra.

Bottas teljesítményéről honfitársa, Mika Häkkinen is elismerően beszélt, miközben azt is elmondta, a Mercedes monacói teljesítménye miért lehet figyelmeztető a riválisok számára.

„Monaco újabb Mercedes-pálya volt, emiatt aggódhatnak is az ellenfelek, hiszen eddig a Ferrari és a Red Bull volt az erősebb az ilyen helyszíneken. Most azonban Lewis és Valtteri harcolt a pole pozícióért, és utóbbi csak azért vesztette el az elsőséget, mert a felvezető körén forgalomba keveredett, és nem tudta megfelelően felmelegíteni az abroncsait. A vasárnapi verseny startja pedig jól mutatta Valtteri idei erősségét, hiszen remekül védekezett és tartotta meg a második helyet, amikor Verstappen komolyan támadta" – magyarázta a kétszeres világbajnok. Bottasnak jó esélye lehet faragni a hátrányán Montrealban, hiszen az elmúlt években rendre jó formát mutatott a helyszínen.

LESZAKADÓBAN A FERRARI

„Ez nehéz hétvége volt a Ferrari számára, annak ellenére is, hogy az eddigi legjobb eredményét jegyezte az idényben – kezdte Ross Brawn.Vettel úgy szerezte meg a második pozíciót, hogy abban egyáltalán nem játszott szerepet. Ugyanis végig Verstappen mögött haladt, és egy pillanatig sem tudott nyomást helyezni rá. Ez jól jelezte, a Ferrari csak a harmadik erőt jelentette a hercegségben” – jelentette ki.

„Lehetett erre számítani a barcelonai szereplésük után, ahol különösen a harmadik szektorban szenvedett az autójuk. Úgy tűnik, kezd elúszni az idény a Ferrarinak, viszont nem szabad feladniuk, tanulniuk kell a hibáikból, hogy előreléphessenek” – fogalmazott lesújtóan a maranellóiak helyzetéről, ám Vettel továbbra is úgy véli, van ok a bizakodásra.

Bár a legutóbb a 2018-as Belga Nagydíjon nyerő német tavaly pole pozíciót szerzett és győzött Kanadában, az idén nehezebb dolga lesz, hiszen a Mercedes nemcsak remek formában van és nyújt erős teljesítmény olyan pályákon, ahol korábban szenvedett, hanem az előzetes hírek szerint – a motorgyártók közül utolsóként – az „ezüstnyilak" is bevetik a továbbfejlesztett erőforrásukat Montréalban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik