F1: Sutil vezeti idén a Force Indiát - teljes a pilótalista

Vágólapra másolva!
2013.02.28. 14:34
A Formula–1-es Force India istálló bejelentette, hogy Adrian Sutil lesz a másik pilótája a 2013-as idényben, ezzel teljessé vált a lista. A 30 éves német pilóta ötödik versenyszezonját kezdi meg a csapatnál, az F1-es mezőnyben pedig ez lesz a hatodik idénye (eddig kilencven futamon állt rajthoz, egy leggyorsabb kör fűződik a nevéhez). A Barcelonában zajló utolsó kollektív teszten pénteken és szombaton fog részt venni, míg vasárnap ismét Paul Di Resta ül majd a volán mögött.

„Örülök, hogy visszatérhetek az F1-be, köszönettel tartozom a Force Indiának az újabb esélyért. Miután távol voltam a sporttól, most még nagyobb az elkötelezettségem, hogy elérjem a céljaimat. Jól mentek a dolgok előző héten Barcelonában, olyan érzés volt, mintha nem is lettem volna távol. Hamar felvettem újra a ritmust, a célom, hogy a legtöbbet kihozzam az utolsó tesztből is” – nyilatkozta Sutil.

Vijay Mallya csapatvezető elmondta, alaposan mérlegeltek, mielőtt döntöttek volna, de Sutil tapasztalata és a korábbi közös munka mellette szólt, ugyanakkor Jules Bianchiban is nagy potenciált látnak a jövőben.

A 2013-AS CSAPATFELÁLLÁSOK
RED BULLSebastian Vettel (német)
Mark Webber (ausztrál)
FERRARI
Fernando Alonso (spanyol)
Felipe Massa (brazil)
McLAREN
Jenson Button (brit) Sergio Pérez (mexikói)
LOTUS
Kimi Räikkönen (finn)
Romain Grosjean (francia)
MERCEDES
Lewis Hamilton (brit)
Nico Rosberg (német)
SAUBER
Nico Hülkenberg (német)
Esteban Gutiérrez (mexikói)
FORCE INDIA
Paul di Resta (brit)
Adrian Sutil (német)
WILLIAMS
Pastor Maldonado (venezuelai)
Valtteri Bottas (finn)
TORO ROSSO
Daniel Ricciardo (ausztrál)
Jean-Éric Vergne (francia)
CATERHAM
Charles Pic (francia)
Giedo van der Garde (holland)
MARUSSIA
Max Chilton (brit)
Luiz Razia (brazil)
F1-ES TESZT, BARCELONA
A BEOSZTÁS
Február 28. Március 1. Március 2. Március 3.
Red Bull Webber Vettel
Webber
Vettel
Ferrari Massa Alonso Massa Alonso
McLaren Pérez Button Pérez Button
Lotus Grosjean Grosjean Räikkönen Räikkönen
Mercedes Hamilton Rosberg Hamilton Rosberg
Sauber Gutiérrez Hülkenberg Gutiérrez Hülkenberg
Force India Di Resta
Sutil
Sutil
Di Resta
Williams Bottas Bottas Maldonado Maldonado
Toro Rosso Vergne Ricciardo Vergne Ricciardo
Caterham Pic Van der Garde Van der Garde Pic
Marussia Chilton ? ?
?

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
3 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
11 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
14 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
15 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
15 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
19 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
19 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik