F1: Pérez koronavírustesztje pozitív, lemarad a Brit GP-ről

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 21:30
null
Sergio Pérez a Magyar Nagydíj előtti sajtótájékoztatón (Fotó: AFP)
Pozitív lett a második koronavírustesztje Sergio Péreznek, a Racing Point F1-es csapat mexikói versenyzőjének. A 30 esztendős pilótának így biztosan ki kell hagynia a Brit Nagydíjat.

Mint ismert, csütörtök délután gondok adódtak Pérez első tesztjével – nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani az eredményt, ezért a sajtótájékoztatón már nem vehetett részt. Elvégezték nála a második próbát is, ami pozitív eredményt hozott.

Így a mexikói versenyző biztosan kihagyja a Brit Nagydíjat – mivel újra három viadal következik egymás után, a következő két futama (újra Silverstone, majd Barcelona) is veszélybe kerülhet. A Mercedes és a Racing Point két „közös” tesztpilótája közül a belga Stoffel Vandoorne vagy a mexikói Esteban Gutiérrez ugorhat be a helyére, de a legfrissebb hírek szerint a tavaly még a Renault-nál versenyző, két évig a Racing Point-jogelőd Force Indiánál munkát vállaló német Nico Hülkenberg is helyettesítheti.

Az F1 hivatalos kommünikéje azt írja, Pérez jó állapotban van – természetesen elkülönítve a hotelszobában marad. Az FIA közleménye szerint mindenki karanténban van, aki közeli kapcsolatba került vele a közelmúltban, és mindent megtesznek azért, hogy az események ne befolyásolják jelentősen a verseny megrendezését.

JÚLIUS 31., PÉNTEK

FORMULA–1
BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
12.00:
F1, 1. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00:
Formula–3, időmérő edzés (Tv: M4 Sport)
16.00: F1, 2. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.55:
Formula–2, időmérő edzés (Tv: M4 Sport)

AUGUSZTUS 1., SZOMBAT

FORMULA–1
BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
10.20:
Formula–3, 1. futam (Tv: M4 Sport)
11.55: F1, 3. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00: F1, időmérő edzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.40:
Formula–2, 1. futam (Tv: M4 Sport)

AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP

FORMULA–1
BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
16.10:
F1, a futam (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
6 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
9 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
9 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
10 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
14 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
14 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
19 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
21 órája
Ezek is érdekelhetik