F1: nincs egyetértés Bottas és Russell között, Wolff a lefokozást is szóba hozta

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 19:50
null
Bottas úgy véli, nem ő hibázott a Russell-lel közös balesetben (Fotó: DPPI)
Max Verstappen győzelmét hozta az Emilia-romagnai Nagydíj Imolában. Igaz, hogy valamennyire a Red Bull versenyzőjének kezére játszottak az események, a Mercedes több szempontból is igen nehéz napon van túl. Lewis Hamilton egy hiba következtében kis híján idő előtt feladni kényszerült a versenyt, ami Valtteri Bottas számára így is alakult, miután George Russell-lel ütközött össze. Arról, hogy a balesetben ki a hibás, nem értenek egyet a felek, Toto Wolff azonban viccesen odaszúrt a Williams pilótájának.

Bár csak a harmadik helyről vághatott neki Max Verstappen az imolai futamnak, már a rajtnál az élre állt, később pedig nem sok esélyt adott a riválisoknak, hogy megfosszák őt a győzelemtől. A Red Bull versenyzője pályafutása 11. győzelmét aratta a királykategóriában egy igen emlékezetes viadalon, ám nem úgy gondol erre a versenyre, mint egy olyanra, amin túl könnyű dolga lett volna

„Nem hiszem, hogy domináltam volna ma, Lewis igen szépen követni tudott – vélekedik Verstappen. – Az, hogy képes volt a kilencedik helyről feljönni a másodikra, megint csak megmutatta, milyen sok rejlik az autójában. Alapvetően nagy kihívást jelentett ez a verseny, főleg az elején. Egyszerűen az is nagyon nehéz volt, hogy a pályán maradjak, mert nagyon csúszós volt a felülete. A rajtnál meglepődtem magamon, hiszen tavaly néha szenvedtünk, amikor a külső ívre kerültünk.”

„Aztán amikor az átmeneti gumik elkezdtek erősen kopni, nem volt könnyű megválasztani a tökéletes pillanatot arra, hogy slickekre váltsunk. Amikor ennyire nehéz vezetni a pályán, és csak egy száraz ív van, nem te akarsz lenni az első, aki abroncsot vált. Amikor Vettel, aki először váltott slick gumikra, elkezdett olyan időket autózni, amiknél mi csak egy kicsivel mentünk jobbakat átmeneti abroncsokon, jó döntést hoztunk, hogy abban a bizonyos körben álltunk ki. Ha csak egy körrel is hamarabb jöttem volna, sokkal nehezebb dolgom lett volna” – tette hozzá Verstappen.

1. EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 16., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:16.564
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:15.551
ÁPRILIS 17., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:14.958
Időmérő: 1. Hamilton 1:14.411
ÁPRILIS 18., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Norris
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 2., 16.00Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 23., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Kis híján idő előtt véget ért a verseny Lewis Hamilton számára, amikor is a 32. körben kicsúszott a Tosában, és csak néhány másodperc elteltével tudott visszatérni a pályára. Hamilton számára igen jól jött, hogy a következő körben rövid időre beküldték a biztonsági autót, majd félbeszakították a versenyt, hiszen nemcsak kapott egy „ingyen kerék- és orrkúpcserét”, de az újraindítás előtt még azt a kört is visszavehette, amivel hátrányba került az élen álló Verstappennel szemben.

„Csak egy száraz ív volt, és azt hiszem, túlságosan siettem, hogy lekörözzem az előttem lévőket – emlékezett vissza az esetre Hamilton. – Bementem a belső ívre, de rájöttem, hogy még nedves. Megpróbáltam lassítani, de nem sikerült, és kicsúsztam. Balszerencsés voltam, de nagyon hálás vagyok, amiért vissza tudtam küzdeni magam, és pontokat tudtam szerezni a csapatnak. Ilyenkor nincs vesztegetni való idő, és én is így tettem: visszakerültem a versenyszellembe, pedig nem tudtam, hogy képes leszek-e előzni, mert továbbra is nedvesek voltak a külső ívek. Viszont legalább jól szórakoztam, amikor csatázhattam a többiekkel.”

Lando Norris igen csalódott volna a szombati kvalifikáció után, ugyanis egy pályaelhagyás miatti törölt köre fosztotta meg attól, hogy az élmezőnyből vághasson neki az imolai futamnak. A McLaren versenyzője a hetedik helyről indulva állhatott dobogóra, ráadásul körökön keresztül maga mögött tudta tartani Hamiltont a futam hajrájában.

„Ez szép mentés volt a tegnapi nap után – vélekedik Norris. – Hosszú és kemény verseny volt, ráadásul az eleje nem sikerült túl jól. Később megpróbáltam tartani a második pozíciót, de Lewis túl gyors volt ma nekem. Jó ezek ellen a srácok ellen harcolni, és az, hogy érdemben ott lehettem a nyers tempó alapján. Remélhetőleg még lesz ilyen néhányszor a következő időszakban is. Úgy döntöttünk, hogy lágy gumikon megyünk ki az újraindításkor, és az első tíz-tizenöt körben jó is volt a tempóm, viszont tudtam, hogy a végén szenvedni fogok. Főleg úgy, hogy Lewis jött mögöttem, nem volt könnyű dolgom, de megpróbáltam. Három vagy négy körig fel tudtam tartani, és annak is örülök, hogy végül harmadik lettem. Emiatt egyáltalán nem vagyok csalódott.”

Nehéz lenne ennek a versenynek kiemelni a legemlékezetesebb pillanatát, de Valtteri Bottas és George Russell ütközése a 31. körben mindenképp a befutók között lenne. Utóbbi versenyző már nem sokkal a kiesése után üzent a Twitteren, ami alapján egyértelműen Bottast hibáztatja a balesetért.


„Köszönöm az üzeneteket. Rendben vagyok, csak csalódtam. Végső soron ez csak egy versenybaleset volt. Jogodban áll megvédeni a pozíciódat, de 330 kilométer per óránál, tiszteletben kell tartanod a tempót és a viszonyokat, amikor ilyet teszel. Sajnálom a csapatot, többet érdemelt ezen a napon" – olvasható Russell bejegyzésében.

A Williams versenyzője órákkal a futam után is úgy véli, Bottas tett valami olyat, amit nem „illett volna”, ráadásul hatalmas veszélybe sodorta mindkettejüket.

„Van a versenyzők között egy íratlan szabály, amely szerint nem teszel ilyet, mert hihetetlenül veszélyes – mondta Russell. – Teljesen száraz körülmények között talán rendben lett volna, de ebben az esetben kitaszított egy nedves részre, és emiatt már nem tudtam irányítani az autót.

A másik érintett éppen az ellenkező véleményen van, s elárulta, ő hogyan látta az esetet, amely sajnos a versenyük a végét jelentette.

A SPORTFELÜGYELŐK ÍGY DÖNTÖTTEK
Számtalan felvétel megtekintése, a telemetriai adatok megvizsgálása és az érintettek meghallgatása után a sportfelügyelők versenybalesetnek minősítették Bottas és Russell esetét, vagyis egyik versenyző sem kapott büntetést utólag. Az ítéletről bővebben itt olvashatnak!

„Nem tudom, miért írt ilyet, mert egyértelműen az ő hibája volt a baleset – reagált Valtteri Bottas. – Korábban egyáltalán nem láttam őt az egyenesben, majd észrevettem, hogy jobbra húzódott. Ahogyan a felvételeken is láttam, mindig hagytam helyet két autónak a pálya azon részén, és nyilván ő volt az, aki elveszítette az uralmat az autója felett, nekem jött, ez pedig a verseny végét jelentette a számunkra.”

A baleset ügyében Toto Wolff is megszólalt, aki természetesen nem volt elragadtatva a Mercedes jelenlegi versenyzőjének és a vélhetően jövőbeli pilótájának „találkozójától”, ám nem szalasztotta el az alkalmat egy kis ugratásra.

„Korábban azzal piszkáltam George-ot, hogy ha jó munkát végez, a Mercedeshez kerülhet, ha viszont nem, mehet a Renault Clio-kupába. Azt hiszem, hogy a mai napon közelebb került az utóbbihoz – viccelődött a Mercedes csapatfőnöke, majd komolyra fordította a szót. – Újra meg kell néznünk, mert minden ilyen balesethez ketten kellenek. Talán nem ötven-töven, hanem hatvan-negyven arányban hibásak, de nem tudom, hogy kinek a javára. Amikor viszont azt hittük, hogy a versenyünknek teljesen vége van, Lewis megmentette a napunkat a briliáns vezetésével.”

A FUTAM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 2:02:34.598
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 22.000 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 23.702 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 25.579 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 27.036 mp h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 51.220 mp h.
7. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 52.818 mp h.
8. Lance Stroll * kanadai Aston Martin-Mercedes 56.909 mp h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:05.704 p h.
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:06.561 p h.
11. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:07.151 p h.
12. Cunoda Juki * japán AlphaTauri-Honda 1:13.184 p h.
13. Kimi Räikkönen ** finn Alfa Romeo-Ferrari 1:34.773 p h.
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
15. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 2 kör h.
16. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 2 kör h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 2 kör h.

FELADTÁK

megtett körök
Valtteri Bottas finn Mercedes 30
George Russell brit Williams-Mercedes 30
Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 0
*: 5 másodperces időbüntetés
**:30 másodperces időbüntetés
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 1 2 2 1 44
2. Max Verstappen 1 2 2 43
3. Lando Norris 1 2 27
4. Charles Leclerc 2 20
5. Valtteri Bottas 1 1 1 16
6. Carlos Sainz 2 14
7. Daniel Ricciardo 2 14
8. Sergio Pérez 1 10
9. Pierre Gasly 1 6
10. Lance Stroll 2 5
11. Cunoda Juki 1 2
12. Esteban Ocon 1 2
13. Fernando Alonso 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 60
2. Red Bull-Honda 53
3. McLaren-Mercedes 41
4. Ferrari 34
5. AlphaTauri-Honda 8
6. Aston Martin-Mercedes 5
7. Alpine-Renault 3
8. Alfa Romeo-Ferrari 0
9. Williams-Mercedes 0
10. Haas-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik