F1: Nem nehéz a pálya, csak iszonyúan csúszik – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 18:32
null
Lewis Hamilton szerint hiába a nagy sebesség, ha a rajtok nem sikerülnek
Lewis Hamilton szerint nem azért volt nehéz körözni az új azeri F1-es pályán, mert bonyolult lenne a vonalvezetése, hanem mert az új aszfalton nagyon csúszkáltak az autók. Nico Rosberg leállása az öreg Mercedes-motor miatt történt, Kimi Räikkönen Ferrarijában a hőenergia-átalakító ment tönkre. Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is elismerte, hogy a Ferrari, illetve a Red Bull túl nagy hátrányban van, Valtteri Bottas viszont sokat vár a Williamstől.

Az Európai Nagydíj pénteki szabadedzései alapján a Mercedes-istálló készült fel legjobban az új azeri utcai pályára. Mindkét tréningen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, az angol azonban elsősorban azzal foglalkozik, hogy vasárnap jól is rajtoljon. Hiába ugyanis a pole pozíció, ha a rajt után nem tudja megtartani első helyét.

„Az eddigi versenyeken volt egy nagyon jó, két jobb és két rosszabb rajtom, olyan, mintha folyton mozgó céltáblára lőnék. Folyton változik az ideális beállítás, megpróbáljuk állandósítani, ami nem egyszerű – mondta a rajtprogram és a kuplung beállításairól Hamilton, aki a többiekhez hasonlóan rengeteget csúszkált pénteken. – Ami a pályát illeti, nehéz volt vezetni. Na nem a vonalvezetése miatt, hanem mert iszonyúan csúszott.”

Nico Rosberg jócskán kikapott csapattársától, s le is állt az autója a második edzésen. A német elmondta, nem idegeskedik, öreg motorral ment, amelytől várta már a csapat, hogy egyszer csak végleg leáll.

Sebastian Vettel négy ezred híján két másodperccel lemaradt Hamilton eredményétől, s a nyolcadik helyen zárta a második edzést. A német természetesen nem volt elragadtatva, de nem is volt annyira lehangolt, mint hihettük volna. Elsősorban az zavarja, hogy csapattársa, Kimi Räikkönen autója a második edzés végén leállt a pályán, mint kiderült, a hőenergia-átalakító meghibásodása miatt.

23. EURÓPAI NAGYDÍJ

JÚNIUS 17., PÉNTEK

1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:46.435
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:44.223
JÚNIUS 18., SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő
JÚNIUS 19., VASÁRNAP
15.00: a futam (51 kör, 306.051 km) rajtja
A KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Július 3., 14.00: Osztrák Nagydíj
Július 10., 14.00: Brit Nagydíj
Július 24., 14.00: Magyar Nagydíj

„Kár, hogy az egyik autó leállt, de egyébként rendben volt a kocsi. Még nem vagyunk elég gyorsak, de ezen tudunk változtatni, ha összedugjuk a fejünket – mondta Vettel. – Nem jó hír, hogy ennyire lemaradtunk a Mercedestől, ennek egy részét meg tudjuk magyarázni, a többit meglátjuk szombaton. Még csak péntek van, ne temessük a hétvégénket!"

Vettel a második edzés végén lassan ment vissza a bokszutcába, de azt mondta, elővigyázatosságból tette, nehogy az történjen, mint csapattársa autójával.

A barcelonai és monacói erős teljesítménye után Kanadában már a Ferrari mögé visszacsúszó Red Bull Azerbajdzsánban még kevésbé meggyőző. Az első edzésen Max Verstappen műszaki hiba miatt sokat vesztegelt a bokszban, míg Daniel Ricciardo összetörte autóját.

„Nem is fékeztem későn abban a kanyarban, talán inkább túl korán befejeztem a fékezést, és túl nagy tempóval akartam átmenni a kanyaron. Ilyenkor bizony kitör az autó hátulja, most is ez történt – mondta Ricciardo. – Nem ideális a tapadás, messze vagyunk az éllovasoktól, lesz mit tennünk éjszaka. Az új aszfalt mindig olajos és csúszik, de ha megtaláljuk a módját, és tapadni kezd a kocsi, rengeteg időt nyerhetünk. A pálya nehéz, és azzal, hogy nincs tapadás, a beállításokat is nehéz megtalálni. Nekünk nem is sikerült.”

A Williamsnek nagyon is összejött, a Kanadában a csapat első dobogós helyezését megszerző Valtteri Bottas az első edzésen harmadik, a másodikon negyedik lett.

„Szerintem jók leszünk itt – mondta a finn. – Szeretek új pályákon körözni, jó érzés lépésről lépésre felfedni az utcák titkait. Gyors a pálya, de a második szektor tele van kanyarral, többféle beállítást is végigpróbáltunk. Nem ideális a pálya az autónknak, de jó, még azért nem vagyunk közel a száz százalékhoz.”

Bottas elmondta, a gumik bírni fogják, nem kopnak, és az aszfalt vasárnapig még tovább javul.

A nap krónikájához tartozik, hogy az FIA hivatalosan is bejelentette, 2019-ig a Pirelli marad az F1 egyedüli gumiszállítója. Ezt eddig is tudtuk, hiszen az olasz-kínai abroncsgyár már korábban bemutatta a 2017-es kerékméreteket és leszervezte a nyári teszteket is.

EURÓPAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:44.223 átlag: 207.351 km/ó 33 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:44.913 0.690 mp h. 26
3. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:45.336 1.113 37
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:45.764 1.541 35
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:45.920 1.697 37
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:46.027 1.804 35
7. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:46.068 1.845 35
8. Sebastian Vettel német Ferrari 1:46.219 1.996 36
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:46.234 2.011 32
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:46.293 2.070 32
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:46.498 2.275 27
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:46.681 2.458 29
13. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:46.694 2.471 32
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:46.744 2.521 35
15. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:46.830 2.607 26
16. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:47.060 2.837 28
17. Kevin Magnussen dán Renault 1:47.329 3.106 38
18. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:47.487 3.264 33
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:47.772 3.549 22
20. Jolyon Palmer brit Renault 1:47.794 3.571 35
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:48.018 3.795 36
22. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:48.081 3.858 38
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:46.435 átlag: 203.042 km/ó 23 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:46.812 0.377 mp h. 32
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:47.096 0.661 34
4. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:47.989 1.554 21
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:48.627 2.192 26
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:48.922 2.487 17
7. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:49.019 2.584 21
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:49.125 2.690 22
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:49.267 2.832 16
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:49.301 2.866 27
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:49.611 3.176 20
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:49.635 3.200 16
13. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:49.778 3.343 17
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:50.167 3.732 25
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:50.473 4.038 18
16. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:50.485 4.050 7
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:50.551 4.116 19
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:50.910 4.475 25
19. Kevin Magnussen dán Renault 1:50.939 4.504 27
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:51.219 4.784 24
21. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:51.771 5.336 11
22. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:51.925 5.490 28

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik