F1: még több izgalmat akarnak, jön a fordított rajtrács 2020-ban?

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 14:58
null
Jön a fordított rajtrács 2020-ban az F1-be? (Fotó: AFP)
Izgalmasabbá és még kiszámíthatatlanabbá szeretnék tenni a Formula–1-et, az elképzelésekről Ross Brawn ügyvezető igazgató nyilatkozott a hétvégi Szingapúri Nagydíjat követően.

 

Az elképzelés szerint a jelenlegi háromszakaszos időmérő helyett bizonyos versenyhétvégéken szombaton is egy futamot rendeznének, méghozzá úgy, hogy a rajtsorrendet a világbajnoki pontverseny állása szerint határoznák meg. Eszerint az aktuális éllovas az utolsó helyről indulna, a legkevesebb pontot gyűjtő az élről. Ez egy rövidített, úgynevezett sprintfutam lenne, és ennek a végeredménye határozná meg a vasárnapi főfutam rajtsorrendjét.

„Olvastam a versenyzők és szakértők nyilatkozatait. Szeretném tisztázni a helyzetet és elkerülni a félreértéseket: az időmérő megváltoztatásáról egyelőre csak beszélgetünk, hogy kipróbálnánk 2020-ban. Ezek tervek, amik a vasárnapi futamot hivatottak még izgalmasabbá tenni – idézi az ESPN Ross Brawnt. – Fontos hangsúlyozni, hogy csak tesztelésről van szó egyelőre, ami által jobbá tehetjük a sorozat jövőjét. Tisztában vagyunk vele, hogy az időmérő jelenlegi formátuma is izgalmas, de ami még fontosabb, hogy a hétvége csúcspontja, a futam a lehető legjobb legyen. Tanulmányozzuk a lehetőségét a fordított rajtsorrend bevezetésének, egyelőre csak néhány versenyhétvégében gondolkodunk a következő idényben. Stabil szakmai és technikai szabályozással 2020 a megfelelő időpont a változtatásra.”

„Döntés még nem született az ügyben, a részleteket dolgozzuk ki egyelőre, de a visszajelzések többnyire pozitívak. Megértem, hogy nem mindenkinek tetszik ez az elképzelés, de nem szabad félnünk a változástól, különben nem lépünk előre. Nem azért akarunk változtatni, hogy csak úgy változzon valami. Emelni akarjuk az F1 színvonalát, mert ha nem teszünk semmit, azzal inkább hátrafelé haladunk.”

A fordított rajtsorrend – ahogy Brawn is említette – a 2020-as versenynaptárban három-négy versenyhétvégét érinthet, de csak akkor vezetik be, ha az istállók egyhangúan hozzájárulnak. A csapatok kétségei a megnövekedett költségek, az abroncsok felhasználása és a motorhasználat, utóbbi kettőt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szabályozza.

Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Charles Leclerc is ellenezte a Szingapúri Nagydíj után az új tervezetet, a futamgyőztes német „baromságnak” nevezte.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
17 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik