F1: Leclerc, a meghámozott banán; Hamiltonnál előtörtek a rossz emlékek

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.12. 18:02
Nem talált legyőzőre a Formula–1-es Olasz Nagydíjon sem Max Verstappen, aki egyhuzamban ötödik győzelmét aratta idén. A mezőny egyébként kissé átalakult a monzai futamra, ugyanis a vakbélgyulladásában is a pozitívumot kereső Alexander Albon autóját Nyck de Vries vezethette. A holland pilóta pontszerző helyen debütált a királykategóriában, majd nem tudott egyedül kiszállni az autóból a verseny után. A Ferrari különleges festéssel készült hazai nagydíjára, ám a maranellóiak még ezzel is megihlették a mémkészítőket. A furcsán véget érő Olasz GP rossz emlékeket hozott elő Lewis Hamiltonból.

MÉG AZ ÜNNEPI FESTÉSBŐL IS MÉM LETT. A Ferrari alapításának 75. évfordulója alkalmából kissé „besárgult” az olasz istálló a hazai nagydíjára. Az autón is megjelent a sárga szín, Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. pedig lecserélte a megszokott piros overálját a monzai hétvégére. Természetesen a sárga felszerelés láttán rengeteg mém született, például az, amelyiken Leclerc-t meghámozott banánhoz hasonlítják. MÉG AZ ÜNNEPI FESTÉSBŐL IS MÉM LETT. A Ferrari alapításának 75. évfordulója alkalmából kissé „besárgult” az olasz istálló a hazai nagydíjára. Az autón is megjelent a sárga szín, Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. pedig lecserélte a megszokott piros overálját a monzai hétvégére. Természetesen a sárga felszerelés láttán rengeteg mém született, például az, amelyiken Leclerc-t meghámozott banánhoz hasonlítják.

ALBON A VAKBÉLGYULLADÁSBAN IS LÁTJA A POZITÍVUMOT. A tervezettnél jóval hamarabb ért véget Alexander Albon számára a monzai versenyhétvége, ugyanis ahogyan az a Williams szombat délelőtti közleményéből kiderült, a thaiföldi versenyző vakbélgyulladása miatt kórházba került. Erről később maga Albon is posztolt, megosztotta az eset negatív és pozitív következményeit. Bár ki kellett hagynia egy olyan hétvégét, amelyen erős teljesítményre lehetett volna képes, és egy műtét nyilván fájdalommal jár, legalább alacsonyabb testtömeggel utazhat majd Szingapúrba, és lesz pár menő sebhelye is.


Albont már szombaton megműtötték, ám mint nemrég kiderült, komplikációk léptek fel nála, emiatt egy ideig lélegeztetőgépen volt. A thaiföldi Williamsét egyébként Nyck de Vries vezethette az Olasz Nagydíjon, első versenyén részt véve a Formula–1-ben. A holland pénteken egyébként már autóba ült Monzában, akkor az Aston Martint próbálhatta ki az első szabadedzésen, így egy hétvégén két – és az idényben összesen három – csapat autóját is vezethette.

A tavalyi Formula–E-világbajnok De Vries úgy készült, hogy Monzában csak pénteken kell autóba ülnie, így kissé hirtelen jött az F1-es debütálás, ami fizikailag is megviselte. A futamot követően például szólt a csapatrádión, hogy segítsenek kiszállni az autóból, alig bírja ugyanis mozgatni a karját.


CSAK LECLERC LEHETETT BIZTOS A RAJTHELYÉBEN. Még a versenyhétvégét megelőzően kiosztott rengeteg rajtbüntetés azt eredményezte, hogy a pole pozíciót az időmérőn megszerző Leclerc-en kívül senki sem tudta pontosan, honnan vághat neki a vasárnap futamnak. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) végül szombat este adta ki a végső rajtsorrendet, az alábbi animáció ehhez próbál értelmezést nyújtani.


VERSTAPPEN A TIFOSÓK ELŐTT IS DIADALMASKODOTT. Szezonbéli 11., zsinórban ötödik győzelmét aratta Max Verstappen a helyi Ferrari-szurkolók nagy bánatára. Amíg egy héttel korábban Zandvoortban narancssárgába borultak a lelátók a tiszteletére, addig Monzában természetesen a piros szín dominált. Csakhogy nem jött össze a várva várt Ferrari-siker...

MINTHA VISSZAMENTÜNK VOLNA AZ IDŐBEN. A futam leintését követően a legforróbb téma a paddockban az volt, miért tartott annyi ideig elszállítani Daniel Ricciardo autóját, illetve miért nem engedték a mezőnyt versenyezni az utolsó körökben. Még Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elfogadhatatlannak tartotta a versenyirányítás döntését, míg a Mercedesnél a tavalyi idényzáróval vontak párhuzamot.


AZ OLASZ NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull 1:20.27.511
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.446 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 3.405 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 5.061 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.380 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Red Bull 6.091 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 6.207 mp h.
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 6.396 mp h.
9. Nyck de Vries holland Williams-Mercedes 7.122 mp h.
10. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 7.910 mp h.
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 8.323 mp h.
12. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 8.549 mp h.
13. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 45
Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 39
Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 31
Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 10
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 11 13 14 4 335
2. Charles Leclerc 3 7 13 3 219
3. Sergio Pérez 1 8 14 3 210
4. George Russell - 7 15 - 203
5. Carlos Sainz Jr. 1 7 14 3 187
6. Lewis Hamilton - 6 14 2 168
7. Lando Norris - 1 12 1 88
8. Esteban Ocon - - 12 1 66
9. Fernando Alonso - - 11 - 59
10. Valtteri Bottas - - 7 - 46
11. Pierre Gasly - - 5 - 22
12. Kevin Magnussen - - 5 - 22
13. Sebastian Vettel - - 6 - 20
14. Daniel Ricciardo - - 5 - 19
15. Mick Schumacher - - 2 - 12
16. Cunoda Juki - - 3 - 11
17. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
18. Lance Stroll - - 5 - 5
19. Alexander Albon - - 3 - 4
20. Nyck de Vries - - 1 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 545
2. Ferrari 406
3. Mercedes 371
4. Alpine-Renault 125
5. McLaren-Mercedes 107
6. Alfa Romeo-Ferrari 52
7. Haas-Ferrari 34
8. AlphaTauri-Red Bull 33
9. Aston Martin-Mercedes 25
10. Williams-Mercedes 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik