F1: jöhet a Cadillac! Új amerikai csapat érkezne a mezőnybe

MTI MTIMTI MTI
2023.01.05. 21:10
null
Kérdés, hogy mikor érkezik az új csapat (Fotó: andrettiautosport.com)
Az Andretti Global és a General Motors (GM) csütörtökön bejelentette, közösen működtetett csapattal beszállnának a Formula–1-es világbajnoki sorozatba.

 

A cégek közlése szerint a GM Cadillac nevű márkájával szerepelnének a száguldó cirkuszban, és legalább egy amerikai pilótát alkalmaznának. A csapat központja az Egyesült Államokban lenne, de Nagy-Britanniában egy kiegészítő egységet is üzemeltetnének.

„Az Andretti Cadillac csapat hivatalosan is be fogja nyújtani a felvételi kérelmet, amikor a nemzetközi szövetség megnyitja erre a lehetőséget” – fogalmaztak a közleményben.

Az indianai székhelyű Andretti Global tulajdonosa a McLaren korábbi F1-es pilótája, az 1991-es cart-bajnok Michael Andretti, az 1978-as Formula–1-es világbajnok Mario Andretti fia. Az istálló egyik F1-es pilótaülésének legfőbb várományosa a jelenleg az IndyCarban szereplő Colton Herta lenne. Andretti elmondta, már elindították a bővítési folyamatot, vettek fel mérnököket és kiválasztották technikai igazgatójukat is, akinek kilétét később fedik fel.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) dubaji elnöke, Mohammed ben Szulajem úgy fogalmazott, a szervezet csak a szigorú szabályok betartásával ad engedélyt új istálló csatlakozására, és a döntés több hónapot is igénybe vehet.

A szakértők ugyanakkor kizártnak tartják, hogy a 2026-os új motorszabályok bevezetése előtt új csapattal bővüljön a jelenlegi, húszfős mezőny. Az Audi ugyanakkor már korábban jelezte, hogy a Sauber istállóval karöltve három év múlva gyári csapattal csatlakozik a vb-sorozathoz.

Legutóbb 2016-ban, az ugyancsak amerikai tulajdonban lévő Haas csatlakozott teljesen új csapatként a száguldó cirkuszhoz, amelynek kereskedelmi jogait 2017 óta az amerikai Liberty Media birtokolja. Részben ennek is köszönhető, hogy idén már három verseny lesz az Egyesült Államokban: a miami és az austini futamhoz Las Vegas csatlakozik rendezőként. A drukkerek ráadásul – 2015 óta először – amerikai pilótának is szurkolhatnak 2023-ban, a Williams egyik versenyzője ugyanis Logan Sargeant lesz.

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
22 órája

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik