F1: Hamiltonra tett rasszista kijelentései miatt kapott hatalmas bírságot Nelson Piquet

2023.03.25. 13:43
null
Nelson Piquet-nek 340 millió forintos bírságot kell fizetnie (Fotó: AFP)
Rasszista és homofób kijelentései miatt, erkölcsikár-okozásért ötmillió reálos (körülbelül 340 millió forintos) bírság megfizetésére kötelezték hazájában a brazilok háromszoros Formula–1-es világbajnokát, Nelson Piquet-t.

 

Egy 2021. novemberi interjúban Piquet fajgyűlölő szavakat használt a Mercedes hétszeres világbajnokáról, Lewis Hamiltonról beszélve, aki a Brit Nagydíjon összeütközött Max Verstappennel.

A 70 éves Piquet – aki 1981-ben, 1983-ban és 1987-ben bizonyult a legjobbnak az autósport elitkategóriájában – később bocsánatot kért a brit pilótától és azt mondta: rosszul fordították le a szavait. Az exversenyző lánya, Kelly egyébként évek óta a kétszeres vb-győztes holland Verstappen barátnője.

Tavaly nyáron egy másik felvétel is nyilvánosságra került, amelyben Piquet – a 2016-os világbajnokságról beszélve – rasszista és homofób kijelentésekkel illette Hamiltont, aki júniusban tiszteletbeli brazil állampolgárságot kapott és az F1 mezőnyének egyetlen színes bőrű pilótája.

Piquet-t négy emberi jogi szervezet perelte be erkölcsikár-okozásért, azt szerették volna elérni, hogy tízmillió reálos bírságot kelljen fizetnie.

Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
Tegnap, 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
Tegnap, 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
Tegnap, 8:32

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
Tegnap, 7:39

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
2026.11.01. 14:18