F1: Ha lesz Magyar Nagydíj, zárt kapus lesz – Gyulay Zsolt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 20:45
null
Ha lesz Magyar Nagydíj, csak tévén lehet nézni (Fotó: Tumbász Hédi)
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint „eldöntött tényként kell kezelni”, hogy ha lesz is az idén Formula–1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni.

 

A mogyoródi versenypályát működtető cég vezetője az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a világbajnokság irányítói jelenleg a július elejére tervezett Osztrák Nagydíjat készítik elő, és nagy valószínűséggel Magyarországon is arra kell készülni, amit Spielbergben meghatároznak. A magyar kormány csütörtökön döntött arról, hogy augusztus 15-ig meghosszabbítja a tömegrendezvények tiltására vonatkozó határozatot.

„Naponta, kétnaponta egyeztetünk a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, de minden futam esetében az az alaphelyzet, hogy az adott ország kormányának döntéseihez kell alkalmazkodni, a versenyhétvégék lebonyolítása mindenhol attól függ, hogy ott milyen a járványhelyzet” – mondta Gyulay Zsolt.

Hozzátette, bízik abban, hogy Mogyoródon lehet majd F1-es futamot rendezni, „de hogy mikor és milyen körülmények között, az még teljesen bizonytalan.”

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, napról napra változik a helyzet, most úgy tűnik, hogy a legjobb esetben Ausztriában kezdődhet el a világbajnoki sorozat július elején.

„A mai nap folyamán egyeztettem Palkovics László miniszter úrral, aki az autó- és motorsportért felelős kormánybiztos, és ő megerősítette, hogy a magyar kormány is szeretné, ha lenne a Hungaroringen Formula–1-es futam, de a rendezés protokollja kidolgozás alatt van” – tette hozzá Gyulay.

A Formula–1 71. idénye a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el márciusban, és az eredetileg 22 futamosra tervezett sorozatból eddig tíz viadal maradt el. Legutóbb a június végére tervezett Francia Nagydíjat törölték, a mostani tervek szerint Ausztria után Nagy-Britannia, majd a Hungaroring következne.

Noha hivatalosan a jogtulajdonos Liberty Media még nem közölt további részleteket a versenynaptárról, a német Bild információja szerint az osztrák, a brit és a magyar versenyből is kettőt rendeznének egymás után. A német lapértesülésre reagálva Gyulay azt mondta, nem időszerű a dupla futamok rendezéséről beszélni. Ugyanakkor, ha a Bild információi valósnak bizonyulnak, úgy mégis lehetnének nézők a versenyen, mert a német lap szerint az első magyar Nagydíjra augusztus 16-án, a másodikra egy hét múlva, augusztus 23-án kerülne sor.

Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
11 órája

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
14 órája

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
19 órája

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik